Hajléktalannak adta ki magát, úgy semmisített meg orosz páncélosokat a folyó túlpartján

„A mesterlövészek? Hát, 1500 méterről még simán lőnek. A folyó a város partján alig ötszáz méter, most jobb elkerülni” – Andrej ennél tömörebben nem is írhatta volna le, hogyan változott Herszon helyzete azóta, hogy november közepén, kilenc hónap után felszabadult az orosz megszállás alól. Biztonságot nem hozott a felszabadulás, hiszen az orosz erők csak a Dnyeperen túlra húzódtak vissza, a város bőven a mesterlövészek és az aknavetők hatótávolságán belül maradt.

A dél-ukrajnai Herszon jelentőségéről itt írtunk részletesen, a frontok állását pedig az Institute for the Study of War térképein lehet megnézni:

Lövik, mert olcsó

„A frontvonal a támadásoktól sehogyan sem mozdul el, de arra jó, hogy nyomás alatt tartsák a várost. Ráadásul aknavetővel olcsón lehet pusztítani, pánikot lehet kelteni, nem kell hozzá drágább rakéta” – ilyen a háborús matek. A volt katona ezt közelről ismeri, a Dnyeper túloldalán a megszállás alatt társaival néhány páncélost meg is semmisített Molotov-koktéllal. (Ott már körözik is az orosz erők, a nevét is megváltoztattuk a cikkben.)

„Hajléktalanként tántorogtam oda, nem volt bonyolult, elég sok gépet hagytak ott őrizetlenül, ha gyors vagy, simán elhúzol, a tűz meg elvégzi a dolgát.” A csapatot azonban szép lassan felszámolták, Andrej hajléktalan álruhában még időben átjutott a folyón az akkor még orosz megszállás alatt lévő Herszonba, majd onnan ukrán területre – egy ideig a civileket átengedték vonalaikon az oroszok.

Andrejnek igaza volt a folyóparttal kapcsolatban. Novemberben ott még horgászokat láttunk, sok helyi oda járt le vízért – hiszen a visszavonult orosz erők gyors ütemben tönkretették a város víz-, gáz- és villanyhálózatát.

Most ugyanitt egy szétlőtt busz áll, barikádként a túloldali mesterlövészekkel szemben. Száz méterre a kikötő egyik épülete füstölög, nemrég érte találat. A buszt inkább nem kerüljük meg – bár kérdés, mekkora védelmet nyújt, a nyomok alapján keresztül lehet lőni. Mindkét irányból aknavetők hallatszanak – másfél kilométerre vagyunk a központtól, amely most szinte teljesen üres.

Az egykor 300 ezres városban a megszállás végén még 100 ezer ember volt, az utcák újra megteltek, optimistán várták a következő heteket, bízva abban, hogy az orosz erők még távolabb húzódnak a várostól, amely végre újra kapcsolatot teremthetett Ukrajna többi részével.

Ez persze azt is jelenti, hogy megindulhattak nyugat felé az evakuációs vonatok: sokan alig várták, hogy Ukrajna más részeibe juthassanak el, ahová az orosz megszállás idején lehetetlen lett volna.

Tízezrek mentek nyugat felé

Az első nagy hullám lement novemberben, utána egy rövid, nyugodtabb időszak jött. Az akkor az ukrán nyomás miatt hátrébb vonuló oroszok azonban stabilizálták vonalaikat a folyó túloldalán, mindennapossá váltak a tüzérségi támadások. Mostanra 40-50 ezren maradtak Herszonban.

Pedig az élet akár könnyebb is lehetne, mint november-decemberben: újra van víz, villany, bolt is több működik, mint három-négy hónapja. Érthető módon viszont ezeket felülírja a biztonsági helyzet romlása. Rendszeresek a belövések, a múlt héten három férfi halt meg a városban, nem sokkal korábban egy megállóba becsapódott akna ölt meg két férfit és egy nőt. Február végén hatan haltak meg egy buszmegállót ért találatkor.

A város keleti felén a novemberben felrobbantott Antonyivkai hídnál újra folyamatosak a tüzérségi harcok.

Ezekkel együtt él a város, a híd alatt is menetrendszerűen elhalad a busz. Utasok is akadnak rajta, de a kockázat miatt egyre kevesebben utaznak vele.

Néhány hete Jelena és férje, Oleg is elhagyták a várost, ahol a megszállás alatt is éltek. Most 300 kilométerre, Zaporizzsjában laknak, egy albérletben, amit kedvezményesen kaptak a tulajdonostól, akinek a férje a fonton harcol. „Akit közvetlenül érint a háború, az általában sokkal segítőkészebb a menekülőkkel” – mondta Jelena, utalva arra, hogy a fronthoz közeli területekről sokszor azért nem jönnek el a civilek, mert egyszerűen nem kapnak hozzá elég anyagi segítséget.

A digitális képzettség életet menthetett

A házaspár egy Herszon melletti faluban élt a háború kitörésekor. Az oroszok az első napokban megszállták a falut nem sokkal azelőtt, hogy Herszont is elfoglalták volna – ahol utána még egy hónapon át járt a fegyvertelen tömeg az utcára, az orosz páncélosok közé, és tüntettek a megszállás ellen. A városban azonban Jelenáék szerint a megszállás alatt is könnyebb volt, mint a falujukban.

„Ott jobban szem előtt van az ember, tudták rólunk, mit gondolunk a megszállókról”

– mondta Oleg. Rengeteg házkutatás volt a faluban, Jelenáék sem úszták meg, telefonjaikat, számítógépeiket elkobozták. „Mi értettünk hozzá, de nagyon sokan kerültek bajba, mert nem tudták, hogyan kell valóban letörölni az eszközeikről a digitális nyomokat.

A legtöbb embert azért vetették fogságba, verték össze, kínozták meg, mert a telefonokban, számítógépeken hagyott nyomokból kiderült, hogy Ukrajna mellett állnak.”

Persze volt, aki enélkül is bajba került: elég volt, ha valaki vallott rájuk.

„Akadtak olyanok, akik valamilyen remélt haszonért cserébe beköpték a szomszédot. Ezek többsége aztán lelépett az oroszokkal, amikor a megszállók visszahúzódtak a Dnyeperen túlra.”

Ki lehet kollaboráns?

A kollaboránsok kérdése egyre aktuálisabb Ukrajna felszabadult területein. Herszon polgármesterével kapcsolatosan is vannak találgatások, annak ellenére, hogy Ihor Kolihajev június végén orosz fogságba került. A hírek szerint októberben kiengedték, de jelenleg is az orosz megszállás alatt lévő Krímben van. A polgármester Herszon megszállásának első négy hónapjában maradhatott a város élén, rendszeresen posztolt Ukrajna függetlenségét támogató nyilatkozatokat.

Korábbi munkatársai megosztottak abban, hogy Kolihajev együttműködött volna az orosz erőkkel. Van, aki szerint agrárérdekeltségeinek védelmében köthetett ma már törvényellenesnek tekinthető kompromisszumokat, más felrója neki, hogy Oroszország függetlenségének napján – június 12-én – beindította a város szökőkútjait.

„Ha a megszállás előtti időszak városvezetői tevékenységét kell megítélnem, akkor a kép pozitív. Ha az utána következő időszakot, akkor már bizonytalanabb vagyok. Azt hiszem, a városvezetői ambíciói erősebbek voltak, és úgy lehetett vele, hogy az oroszok sokáig maradnak, ezért túlzottan együttműködő lehetett” – mondta egy helyi lakos.

Ennek ellentmond, hogy Kolihajevet a megszállók végül elmozdították, és most sem tudni, hol van pontosan, de ezt sokan úgy magyarázzák, hogy saját emberükként küldenék majd vissza az oroszok. A találgatásokban egyelőre nem is az a fontos, mi igaz belőlük, hanem az, hogy olyan jelenségről szólnak, amelyek később súlyos társadalmi vitákat vetnek fel a megszállás alatti egyéni felelősséget illetően.

A háború vége azonban még messze van a frontvonal egészén, így Herszonban is, ahogyan a hátországban is, amelyet továbbra is fenyegetnek az orosz rakéták – még ha az intenzitásuk országosan egyelőre csökkenést is mutat.

Herszonra és környékére ez azonban továbbra sem igaz: a város közelében lévő egykori repülőtér (korábbi helyszíni riportunkat itt olvashatják) maradványai továbbra is célpontul szolgálnak – novemberig ukrán részről, mert az orosz megszállók katonai bázisnak használták, azóta pedig orosz részről, mert azt feltételezik, hogy az ukrán erők onnan is lövik az orosz állásokat.