„Nem is értem azt a pozíciót, hogy ne kapjunk fegyvereket. Ezt fájó volt hallanom”
2023. március 2. – 12:16
Az Oroszország által indított háború első napjaiban önként jelentkezett, nem sokkal később már a fronton szolgált tüzérként. Traski Viktor egy éve van a katedra helyett a rakéták közelében, mert úgy érzi, így tehet a legtöbbet az országért, amelyben él. Kárpátaljai magyarként fájónak érzi, hogy Magyarország ellenzi a nyugati fegyverszállítmányokat. Helyszíni riport Ukrajnából.
„Csütörtökön kezdődött a háború. Légiriadó volt, lent voltunk a pincében a gyerekekkel. Azt kérdeztem a feleségemtől, meddig üljünk itt? Valamit tenni akarok értünk és az országomért” – négy nappal később az Ungvári Nemzeti Egyetem fizika-matematika tanszékének docense, Traski Viktor már a város hadkiegészítő parancsnokságán jelentkezett önkéntesnek.
Viktornak ugyan nem volt katonai tapasztalata, de azonnal a munkácsi központú 128-as dandárnál kapott helyet, és nemsokára a frontra is kikerült tüzérként.
Ma ez csak hosszabb kiképzés után lenne lehetséges, de akkor más volt a helyzet: Oroszország tavaly február 24-én megindított, Ukrajna elleni támadása szinte mindenkit váratlanul ért, az első napokban Kijev bekerítése sem volt kizárt, az ország ötöde került orosz ellenőrzés alá, a katonai elemzések nem jósoltak hosszú időt az ukrán katonai ellenállásnak, így minden önként jelentkezőre azonnal a legnagyobb szükség volt.
Katedráról a seregbe
Az orosz villámháborús tervek azonban besültek, tavaly őszre Oroszország a háború elején megszállt területek felét elvesztette. Ukrajna ellenállásához az is kellett, amire Moszkva nem számított: az Ukrajnában élők elszántsága. „Reggel nyolcra mentem, éjszaka értem haza, annyian álltunk sorban” – idézte fel Viktor a napot, amikor önkéntes katonának jelentkezett.
Pontosan egy évvel később Ungvártól 1300 kilométerre, egy délkelet-ukrajnai faluban találkozhattunk, ahová katonai kísérettel juthattunk el. Viktor éjszakai szolgálatból jött, a frontvonalhoz közelebb eső pontról, a tüzérségi lőállásból. A legutóbbi éjszaka nyugodtabb volt, mint szokott. Mostanában az orosz tüzérség inkább délután aktívabb, korábban a hajnalok voltak erősebbek. „Talán már nem szeretnek korán kelni” – ütötte el a dolgot Viktor, aki az elmúlt évet szinte folyamatosan a fronton töltötte.
Az Ukrajnában zajló háborút kitörése óta nagy erőkkel követjük, Nyilas Gergely és Huszti István kollégáink pedig most újra a helyszínről jelentkeznek beszámolókkal, riportokkal. Pénteken élőben is bejelentkeztek Kijevből. Ha fontosnak tartod a munkánkat, legyél te is a rendszeres támogatónk!
SubGauss-féle véletlen a fronton
Annyira, hogy tavaly májusban onnan köszönte meg a Magyar Tudományos Akadémia által neki ítélt Arany János Fiatal Kutatói Díjat. A háború miatt Budapestre nem mehetett el, így a háttérben a tüzérségi harcok zajával, telefonon bejelentkezve beszélt kutatási témájáról a „kvadratikus φ-SubGauss-féle véletlen értékek és folyamatokról.”
Nyilván sokat tudtuk volna őt erről kérdezni mindannyian, de inkább arról beszéltünk, hogy ugyan mit szólt a családja, amikor közölte, hogy önkéntesnek jelentkezik. „Nem mondhatnám, hogy örült a feleségem, de átbeszéltük, elfogadta.”
Három- és ötéves fiaival rendszeresen beszél telefonon – a Starlink révén a frontról van internet, technikai nehézséget inkább az okoz, hogy az orosz rakétatámadások miatt gyakran az otthoniaknál, a hátországban van áramkimaradás. „A nagyobbik fiamat nagyon érdekli, hogy rendben megvan-e még a hálózsákom, meg a tányér, amit otthonról hoztam el”. Megvan egyébként mindkettő.
Legutóbb októberben volt otthon, néhány hét múlva látogathat újra haza, ha a harci helyzet engedi. Van, hogy nem engedi. Mostani állomásán két hónapja van folyamatosan, de volt már ott korábban is. A kettő között Bahmutban volt, ahol elmúlt hetekben a háború legintenzívebb harcai folytak.
Orosz golyófogó taktika Bahmutnál
Tüzérként Viktor nem a legelső vonalak lövészárkában van, de ahol ő van, onnan is egyértelmű, hogy milyen húsdarálót alakított ki – és sodorta bele saját magát – Oroszország Bahmutnál, amely a front egyik legforróbb pontja a délebbre fekvő Vuhledar mellett. Folyamatosan jönnek a kisebb számú orosz egységek, és amikor meghalnak, újabbak követik őket – így több lőszert kell elhasználnia a védekező félnek, erről szól a háború cinikus számítása.
Bahmutnál a helyzet továbbra is súlyos, az orosz erők hónapok óta támadnak, nagy veszteségek után sem tettek le a város megszerzéséről (a bahmuti helyzetről részletesebben itt írtunk).
Önmagában akkora stratégiai jelentősége nincs a városnak, mint amekkora erőket fordít a bevételére az orosz hadsereg, a dolog most inkább kölcsönösen arról szól, hogy az ellenfél minél nagyobb erőit kösse le. Most már nem kizárt, hogy az oroszok végül beveszik a várost – illetve, ami megmaradt belőle –, és ezzel a front néhány kilométerrel nyugatabbra tolódik a térségben. Volodimir Zelenszkij elnök a héten beszélt arról, hogy a helyzet Bahmutnál „egyre nehezebb”.
Miközben Viktorral beszélgetünk, egy önjáró tarack gurul be az egykor inkább traktorokat látott területre. „Hogy meddig tart a háború? Hát, amíg az utolsó muszkát haza nem zavarjuk” – mondta egy középkorú katona. Dmitrij az ország középső részén él, de közeli rokonai vannak az oroszok által megszállt területeken, így az ország felszabadítása neki a család felszabadítását is jelenti – persze, ezzel nincs egyedül. Egy társa meg a fiával együtt harcol, ő most is Bahmutnál van.
Viktor – aki az az orosz-ukrán háború frontvonalából jelentkezett be szilveszterkor az RTL-en is – megtehetné, hogy hazamegy. Egyetemi oktatóként nem kellene a frontvonalon lennie. Aztán arra jut, amire abban az ungvári pincében egy évvel ezelőtt:
a háború következményei ott is elérnek mindenkit, az orosz rakétákkal rombolt civil infrastruktúra miatti nélkülözés ugyanúgy megnehezíti a mindennapokat, és ellenállás nélkül az orosz erők idővel Kárpátaljára is eljutnának.
Itt, a fronton tehet ellene, otthon nem.
Az ungvári magyar is a hazáját védi
„A hazánkat, házunkat, családunkat védjük, más választásunk nincs” – mondja az ezerszer feltett kérdésre Viktor. Neki nem is volt kérdés, hogy kárpátaljai magyarként Ukrajnát a hazájaként védi – mivel a hazája. Éppúgy, mint volhíniai, galíciai, poltavai, zaporizzsjai katonatársainak.
Ezért aztán a magyar kormány nyilatkozatai számára idegennek hatnak. Például, azok, amelyek a nyugati fegyverszállítmányok ellen szólnak. „Tavaly márciusban az oroszok tízszer annyi rakétát lőttek ki ránk, mint amennyivel mi válaszolni tudtunk. Az arány most egy az egyhez”, és ez a nyugati segítségnek köszönhető. „Mi nem hagyjuk el az országunkat, miért ne lehetne megadni a lehetőséget, hogy meg tudjuk magunkat védeni? Nem is értem azt a pozíciót, hogy ne kapjunk fegyvereket. Ezt fájó volt hallanom.”
Azt sosem érezte, hogy a magyar kormány politikája miatt őt magyar nemzetiségűként bizalmatlanul fogadták volna a fronton. „Elmagyaráztam, hogyan viszonyulok az egészhez, teszem a dolgomat, amit mindenki más.” De amikor októberben otthon járt, volt olyan érzése, hogy a kárpátaljai magyarok most „kényelmetlenebbül érzik magukat”.
„Nem az számít, hogy mit mond a magyar kormány, az a fontos, hogy mit csinál. Ha azt mondaná, hogy nem támogat minket, eközben mégis segítene, az nekem bőven elég lenne”
– vetett fel egy pragmatikus megoldást Viktor, aki a magyar kormánypárti nyilatkozatokban a „kényszersorozásról” is gyakran hall. (Más kérdés, hogy a háború miatt mozgósítás van, nem sorozás, de mindkettő eleve kényszerű, hiszen az önkéntes alapút, ahogyan Viktor is jelentkezett, toborzásnak hívják.)
Viktor szerint ha vannak túlkapások, az elfogadhatatlan, mert ők itt mindannyian szabad országért harcolnak, de a mozgósítás nélkülözhetetlen, hiszen szükség van a katonákra. „Mi már hosszabb ideje itt vagyunk, mi is fáradunk, idővel mi is haza szeretnénk menni a családjainkhoz. Kell, hogy idővel megérkezzen a váltás.”
Mit üzen egy kárpátaljai magyar az orosz hadseregnek?
Másképp a jelek szerint egyelőre nem lehet a háború végére törekedni, így Viktor is marad a fronton. Oroszország most már ugyan beszél béketárgyalásokról, de az elfoglalt területekről nem hajlandó lemondani, miközben többet csak azért nem tudott megszerezni, mert katonailag alulmaradt – részben épp a magyar kormány által ellenzett nyugati fegyverszállítmányok révén.
Kézenfekvő, hogy a mostani, kompromisszumot egyébként is nélkülöző javaslatával Moszkva csak időt akar nyerni. Nem világos, miért tartana be bármilyen megállapodást, ha felrúgta az Ukrajna területi épségét szavatoló 1994-es Budapesti Memorandumot, majd a Krím 2014-es annexiója után támogatta a kelet-ukrajnai szeparatistákat is.
Viktor katonatársai cigiszünetet tartottak, miután átnézték az önjáró tarackjukat, hogy másnap mehessenek vissza a frontra. „Kell? Alá is írjuk!” – mutatott egyikük a tarack töltényhüvelyére. Röpködtek az autogramok a hengerre, amelyre Viktor is felírta az üzenetét. „Legyen béke!” Aztán, hogy egyértelmű legyen, hogy ehhez mi kell, fölé írta: „Ruszkik haza!”
Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!