Jövő héten Oroszországba látogathat a kínai elnök

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Már jövő héten Oroszországba látogathat Hszi Csin-ping kínai elnök – írja a Reuters. A korábbi információk szerint a kínai elnök csak áprilisban vagy májusban utazott volna Moszkvába, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, a hírportál értesülései szerint azonban már márciusban sor kerülhet a találkozóra.

Putyin már március elején bejelentette, hogy készül Hszi Csin-ping közelgő moszkvai látogatására, de azt nem árulta el, pontosan mikor érkezhet az országba a kínai elnök.

Alekszandr Lukasenko belarusz elnök február 28-án utazott Kínába, ahol egy sor megállapodást írt alá, többek között egy közös nyilatkozatot is, amiben a békére szólítottak fel Ukrajnában. Belaruszhoz hasonlóan Kína is partneri megállapodást kötött Oroszországgal 2022 februárjában, hetekkel az ukrajnai invázió előtt. A kínai elnök látogatása azt is jelezhti, hogy a két ország megerősíti a diplomáciai kapcsolatait, és Kína akár – ahogy attól több nyugati ország is tart – fegyverekkel is elkezdheti támogatni Oroszországot.

A kínai elnök márciusi látogatásáról szóló információkat egyelőre sem a kínai sem az orosz külügyminisztérium nem erősítette meg.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!