Budapestre látogat Ferenc pápa, Orbán Viktorral és fiatalokkal is találkozik
Április 28-30. között Budapestre látogat Ferenc pápa, írta a Vatikán hétfői bejelentése alapján a Telex.
A hivatalos program szerint a pápát április 28-án, pénteken a Sándor-palota előtt köszöntik, ezután Orbán Viktor miniszterelnökkel és Novák Katalin köztársasági elnökkel találkozik, majd a Karmelita kolostorban a diplomáciai testülettel; 29-én szombaton fiatalokkal találkozik a Papp László Sportarénában, illetve menekültekkel és szegényekkel a Rózsák-terén lévő Árpád-házi Szent Erzsébet Plébániatemplomban; látogatásának zárásaként pedig 30-án délelőtt fél 10-kor a Kossuth téren tart szentmisét.
A Telex úgy tudja, a pápa kora és egészségügyi állapota miatt nem hagyja el Budapestet látogatásának három napja alatt.
Ez Ferenc pápa 41. külföldi apostoli útja. A pápalátogatás témája az ifjúság lesz.
Ferenc pápa egyszer már járt Magyarországon: 2021. szeptember 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét celebrálta, ekkor Szlovákia felé tartó útja előtt állt meg a fővárosban.
Novák Katalin köztársasági elnökként tavaly magánaudiencián a Vatikánban járt a pápánál, és meghívta Budapestre.
A Telex kiemeli, hogy korábban a kormányhoz közeli propagandamédia és Ferenc megszólalásai között „politikai feszültség” látszott, így a menekültekre, szegényekre fókuszáló pápa látogatása mindenképp jelentőségteljes Magyarországon, főleg, hogy két éven belül már a második.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!