Oroszország démonizálásával és az ukrajnai feszültség szításával vádolta Washingtont Anatolij Antonov, Oroszország amerikai nagykövete vasárnap. Az ukrajnai válsággal kapcsolatban Moszkva ellen megfogalmazott vádak is csupán ezt szolgálják, írta az MTI.
Telegram-üzenetében a diplomata az orosz csapatok által elkövetett háborús bűnökről szóló amerikai állításokról azt mondta, azok csupán Oroszország soha nem látott mértékű démonizálásának részei, valamint azt vetette Washington szemére, hogy hibrid háborút folytat Oroszország ellen. Szombaton Kamala Harris alelnök azt nyilatkozta, hogy az oroszok által emberiesség elleni bűncselekményekről van szó.

Harris Münchenben orosz fegyveresek által Ukrajnában elkövetett gyilkosságokról, kínzásokról, szexuális bűncselekményekről is beszélt, hozzátette azt is, hogy sok ukrán állampolgárt telepítettek át kényszerrel Oroszországba.
„A washingtoni vádak célja az, hogy igazolja saját, az ukrajnai válságot csak tovább mélyítő lépéseit” – reagált erre a nyilatkozatra Antonov.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!