Észak-Korea megint ballisztikus rakétát lőtt ki
Észak-Korea szombaton újabb ballisztikus rakétát lőtt ki a tenger felé – erősítette meg a dél-koreai vezérkari főnökség és a japán parti őrség, írja az MTI.
A japán hatóságok szerint a rakéta több mint egy órával a kilövés után Japán kizárólagos gazdasági övezetén belüli vizeken csapódott be, ami arra utal, hogy az észak-koreaiak az egyik legnagyobb rakétájukat tesztelték – írja a Reuters. A szombati volt Észak-Korea első rakétatesztelése azóta, hogy január elsején egy rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki.
Phenjan súlyos válaszlépésekkel fenyegetett, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok valóban megtartja a pénteken bejelentett, 11 napos közös hadgyakorlatát. Ennek előkészületeit már a jövő hétre ígérték. A gyakorlat részeként szerdán az amerikai védelmi minisztériumban, a Pentagonban tartanak csúcsértekezletet. A szöuli védelmi minisztérium közleménye szerint itt arra az esetre is kidolgoznak katonai és polgárvédelmi forgatókönyvet, ha Phenjan egyszer valóban atomfegyvert vetne be.

Észak-Korea tavaly 37-szer hajtott végre rakétakísérleteket, köztük interkontinentális ballisztikus rakétákkal (ICBM) is, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait. Észak-Korea elmúlt időszakban megszaporodó rakétatesztjeiről, amelyek elemzők szerint egy újabb atomkísérletet előzhetnek meg, itt írtunk bővebben.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!