Azonosítatlan, magasan repülő tárgyat lőttek ki Alaszka felett

2023. február 10. – 22:03

frissítve

Azonosítatlan, magasan repülő tárgyat lőttek ki Alaszka felett
John Kirby bejelenti a kilövést – Fotó: Alex Wong / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök elrendelte egy nagy magasságban lebegő tárgy kilövését Alaszka partjainál – írja a CNN.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanács kommunikációs vezetője, John Kirby azt nyilatkozta amerikai újságíróknak, hogy a védelmi minisztérium az utóbbi 24 órában figyelemmel követett egy nagy magasságban tartózkodó, nagyjából egy kisebb jármű méretű tárgyat Alaszka partjainál.

A tárgy 40 ezer láb, az nagyjából 12 ezer méter magasan tartózkodott, és Kirby szerint lehetséges veszélyt jelentett a civil repülés biztonságára.

Kirby elmondta, hogy Biden elnök megparancsolta a hadseregnek, hogy lőjék ki az objektumot, ami a helyzetét tekintve az Egyesült Államok területén volt, Alaszka fagyott vizei felett.

Kirby azt is tisztázta, hogy egyelőre nem tudják, hogy a tárgy tulajdonosa egy állam, egy cég vagy egy nagyvállalat. Nem tudják még, hogy mi volt a célja, de a roncsait be fogják mindenképpen gyűjteni. Nem ballonként hivatkoznak rá.

A meg nem nevezett tárgyat csütörtökön észlelték, ekkor több F-35-ös vadászgépet küldtek, hogy azok közelebbről nézhessék meg a tárgyat, így sikerült megbizonyosodniuk arról, hogy nem pilóta által irányított eszközről van szó, így később nyugodtan kiadhatták a tűzparancsot. Péntek reggel aztán újra vadászgépek közelítették meg a repülő tárgyat, amit végül egy F-22-es lőtt le ugyanolyan rakétával, amellyel alig egy hete a kémballont is lelőtték.

A kínai kémballonnak tartott tárgyat az Egyesült Államokban Dél-Karolina állam partjainál ártalmatlanították. Kína később rágalmazásnak nevezte, hogy a saját eszközükről van szó.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!