Egyelőre egy diákcsoport és a kísérőtanár kért konzuli segítséget a földrengés sújtotta Törökországból

2023. február 6. – 11:39

Egyelőre egy diákcsoport és a kísérőtanár kért konzuli segítséget a földrengés sújtotta Törökországból
A legutóbbi hírek szerint eddig már közel hatszáz áldozata van a törökországi, 7,8-as földrengésnek – Fotó: Omer Yasin Ergin / Anadolu Agency via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Erasmus program miatt Törökországban tartózkodó diákcsoport és azok kísérőtanára kért segítséget Románia ankarai nagykövetségénél, mert épp a földrengés által sújtott Kahramanmaraş városában szálltak meg egy szállodában – közölte hétfőn a külügyminisztérium.

A szaktárca közleményében megerősítette, hogy mind jól vannak, biztonságos helyen tartózkodnak, illetve konzuli segítséget kértek a hazautazáshoz. Az ankarai nagykövetség csapata jelenleg két járművel szállt ki a helyszínre, hogy a diákokat és a tanárt elszállítsák a földrengés sújtotta területekről, a hazautazásukról csak később döntenek.

A külügyminisztérium emlékeztet továbbá, hogy a román állampolgárok az ankarai román nagykövetség alábbi telefonszámain kérhetnek konzuli segítséget: +90.312.447.7945 és +90.312.447.7940.

Románia mentőegységeket küld Törökországba

A kormány hétfőn délelőtt döntött arról, hogy Románia egy kereső- és mentőegységet küld Törökországba.

A döntést az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) ülésén hozták meg, amelyet Nicolae Ciucă miniszterelnök hívott össze a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főigazgatóságának (DSU) javaslatára, a Klaus Iohannis államfővel való konzultációt követően.

A kormány közleménye szerint a török hatóságok nemzetközi segítséget kértek, amit az Európai Bizottság Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központja (ERCC) továbbított a román hatóságoknak.

Nicolae Ciucă miniszterelnök hétfőn Twitter-üzenetben fejezte ki szolidaritását és együttérzését a török népnek, és hangsúlyozta, hogy Románia kész támogatást nyújtani a Törökországban történt pusztító földrengés után.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!