Diszkriminációval vádolják a Szilágy megyei magyar elöljárókat egyes román pedagógusok

2023. január 31. – 22:41

Másolás

Vágólapra másolva

A romániai Szilágyság több, magyarlakta településén sérül a román gyerekek oktatáshoz való joga, a magyar nyelvű oktatás fenntartása a román kárára történik – írja a Kronika.ro. A magyar nyelvű romániai online lap szerint a „magukat román tanárok csoportjának nevező, névtelenségbe burkolózó kezdeményezők” egy román nyelvű helyi lapban, Graiul Salajuluiban közölték az erről szóló nyílt levelüket.

A pedagógusok többek között azt állítják, hogy a zömében magyarok által lakott Krasznán nem biztosítanak helyet az óvodákban a román nemzetiségű gyerekeknek Azt is szóvá teszik, hogy amíg az előkészítő-osztályos magyar gyerekek külön, román társaik idősebb, felsőbb évfolyamokra járó diákokkal együtt, összevont osztályban kénytelenek tanulni.

„Sajnos, nem Kraszna az egyetlen példa a román gyerekek, végső soron a román óvónők és tanárok diszkriminációjára” – áll a levélben, amely szerint a szintén magyar többségű Kémeren is hasonló a helyzet: ott négy román gyerekről tudnak, ám a polgármesteri hivatal és az általános iskola „nem is gondolt arra”, hogy kérvényezze számukra egy óvodai csoport létrehozását, mondván: az iskola előtti oktatás nem kötelező.

A levélírók szerint több más Szilágy megyei településen kis létszámmal is működnek magyar osztályok, a román diákok azonban kénytelenek összezsúfolva tanulni vagy máshova ingázni. Kérik a megyei tanfelügyelőséget, hogy biztosítson a román gyerekeknek is a magyarokéhoz hasonló jogokat.

A Krónikának Kovács István krasznai polgármester azt mondta: a levélben több valótlanság van, és gyűlöletet szít, ezért feljelentést tesz. Kétéves hivatali ideje alatt egyetlen román szülő sem fogalmazott meg irányában kérést, hogy több román óvodai csoport kellene, minden óvodaköteles román gyerek bejutott a román csoportba.

Beszélt arról is, hogy az elmúlt időszakban megsokasodtak a feljelentések ellenük, fél éve az oktatási tárca képviselői szegregációs vádak miatt vizsgálódtak a településen, de az óvoda és a községháza magyar felirata miatt is feljelentést tettek.

Valótlannak nevezte a vádak többségét a Krónikának Faluvégi Ervin Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettes is, aki nem tudta megmondani, kik állhatnak e vádak mögött. „A vádak többsége valótlan vagy tendenciózusan van megfogalmazva, ferdítenek.”

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!