Wall Street Journal: Izrael támadott iráni katonai célpontokat

2023. január 29. – 23:24

Wall Street Journal: Izrael támadott iráni katonai célpontokat
Iráni fiatalok élőlánccal veszik körül az iszfaháni urándúsítót egy korábbi felvételen – Forrás: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai lap értesülését hivatalos izraeli források nem erősítették meg.

A Wall Street Journal értesülése szerint Izrael állhatott azon éjszakai dróntámadások hátterében, amelyek iráni katonai létesítmények ellen irányultak. Az izraeli hadsereg nem kívánta kommentálni a lap értesülését, amely úgy tudja, hogy a Benjámin Netanjahu szélsőjobboldali kormányának hatalomra kerülése óta végrehajtott első Irán elleni támadás Izraelből indult – írja a Hárec izraeli lap is. Korábban az izraeli–iráni potenciális nukleáris konfliktusról itt írtunk részletesen.

Iszfahán éjszaka

Az iráni Iszfahán településen szombat éjjel történt a támadás, ez az izraeli lapok szerint sikeres volt, míg az iráni hírügynökség szerint sikertelen, mert csak kisebb károkat okozott egy tetőszerkezetben. Az iráni értékelésről a Telex is beszámolt.

Az öngyilkos drónok Iszfahán városában egy fejlett fegyverrendszereket gyártó gyár ellen indultak.

Tavaly szeptemberben az izraeli titkosszolgálat, a Moszad vezetője, David Barnea a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetében (INSS) tartott beszédében Iszfahánt említette lehetséges izraeli célpontként.

Az iráni védelmi minisztérium nem adott tájékoztatást arról, hogy kik követték el a támadást, amely ugyanakkor történt, amikor az ország északnyugati részén egy finomító is lángra kapott. A lapok arra is emlékeztetnek, hogy Irán azóta lett újra potenciális célpont, amióta a világhatalmakkal kötött nukleáris megállapodása összeomlott.

Kulturális háttér

Annak pedig, aki az iráni–izraeli konfliktus mélyebb rétegeit is szeretné megérteni, mindenképpen érdemes meghallgatnia Az élet meg minden podcastadását Sajó Tamás művészettörténésszel. Nagyon érdekes, hogy Iránnak nem a zsidókkal van baja, hanem Izrael állammal, vagyis az Iránban élő zsidók szabadon gyakorolhatják vallásukat, miközben az Iráni Iszlám Köztársaság rettentően fenekedik Izrael Államra.

A rémes viszony nagyjából úgy írható le, hogy Irán rettentően rossz viszonyt ápolt az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államokkal, Izraellel és Oroszországgal is, de mivel a fő ellenség az első kettő, utóbbival már barátkozik. Az iszlám forradalom gyűlölete pedig elsősorban onnan ered, hogy a korábbi diktátor Reza Pahlavi sah idején az Egyesült Államok segítette a kegyetlen népnyúzót, de a támogatásba beszállt Izrael és konkrétan a Moszad is, a zsidó állam a fegyvert olajért program keretében segítette Pahlavit. Csak aztán, amikor győzött az iszlám forradalom, Pahlavi, a neki menedéket nyújtó Egyesült Államok és Izrael egyaránt halálos ellenséggé váltak.

Készülődés

Azt korábban is lehetett tudni, hogy Irán előszeretettel fenyegetőzik Izrael elpusztításával, de fordítva ehhez még haditechnika és katonai képesség is párosul.

Izrael különösen az elmúlt másfél évben vette komolyan Iránt, amikor az iráni urándúsítás zajlott és a ballisztikus rakétafejlesztő-üzemek működtek, viszont Irán már kikerült az atomegyezményből.

Az izraeli fegyveres erők idén leköszönt parancsnoka a múlt héten arról számolt be, hogy az elmúlt fél évben két nagyszabású hadgyakorlatban is elpróbáltak egy Irán elleni komplex csapást, és hamarosan jön a harmadik próba.

Nem titkoltan Iránnak szánt figyelmeztetés, vagy éppen fenyegetés volt minden idők legnagyobb amerikai–izraeli hadgyakorlata is. A héten a Földközi-tengeren lezajlott műveletben a USS George H.W. Bush repülőgép-hordozó által vezetett harci csoport látogatott izraeli vizekre; az amerikai és izraeli ötödik generációs F–35-ös vadászbombázók a légi utántöltést gyakorolták és éles lőszerrel szimuláltak légicsapásokat. A hadgyakorlatban a 140 légi járművön kívül 6400 amerikai és 1500 izraeli katona és tengerész vett részt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!