Az ukrán külügyminisztérium bekéreti a magyar nagykövetet Orbán kijelentései miatt

2023. január 28. – 02:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán külügyminisztérium bekéreti majd Magyarország kijevi nagykövetét, hogy tiltakozzon Orbán Viktor miniszterelnök Ukrajnára tett, „teljességgel elfogadhatatlan” kijelentései miatt, írja a Reuters Oleg Nyikolenkóra, az ukrán külügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva.

A hírügynökség szerint Nyikolenko ezt a Facebookon jelentette be, és arra utalt, hogy Orbán újságírók előtt senki földjének nevezte és Afganisztánhoz hasonlította Ukrajnát. „Az ilyen kijelentések teljességgel elfogadhatatlanok”, ezzel szerinte Budapest továbbra is olyan irányba halad, ami rombolja a magyar–ukrán kapcsolatokat.

A nagykövet bekéretése mellett Nyikolenko szerint fenntartják a jogot, hogy más lépéseket is meghozzanak válaszul.

Arról korábban itt írtunk, hogy Orbán Viktor csütörtök este a Karmelitában fogadta a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján részt vevő külföldi újságírók 15 fős csoportját. A beszélgetésen részt vett az American Conservative felelős szerkesztője, Rod Dreher is, aki összefoglalta, hogy Orbán milyen válaszokat adott az újságírók kérdéseire.

Ezen beszélt a beszámoló szerint Orbán többek között arról, hogy Oroszország célja, hogy Ukrajnát egy kormányozhatatlan ronccsá tegye, és a Nyugat ne tarthasson rá igényt. Ez szerinte már sikerült is nekik, Ukrajna most olyan, mint Afganisztán, „egy senki földje”.

Azt is ezen a beszélgetésen jelezte Orbán, hogy „személy szerint fájdalmas számára, hogy Magyarország az EU-ban van, és ki van szolgáltatva a zaklatásnak, de nem kérdés, hogy Magyarország az EU-ban marad, mert a gazdasági jólét függ tőle”.

Szijjártó Péter külügyminiszter többször is bekérette már az ukrán nagykövetet vagy ügyvivőt, mióta Oroszország tavaly február 24-én megtámadta Ukrajnát, legutóbb október közepén a munkácsi várról eltávolított turul miatt.

FRISSÍTÉS: Szombaton kora délután a magyar külügy reagált a bekéretésre, igaz, nem az ukránoknak, hanem a Mandinernek:

„A háború következménye, hogy emberek ezrei halnak meg és egész országrészek válnak pusztasággá. Magyarország ezért akar békét és fegyverszállítások helyett azonnali tűzszünetet. Ez Magyarország világos álláspontja a háború kezdete óta. Magyarország sem szavakban sem tettekben nem kíván belekeveredni a háborúba.”

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!