Oroszország képviselői nélkül emlékeznek meg idén az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulójáról
2023. január 27. – 15:56
Ukrajna megtámadása miatt Oroszország képviselői nélkül rendezik meg az auschwitzi náci német haláltábor felszabadításának 78. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezést Lengyelországban, írta az MTI az emlékhely szóvivőjének közlésére hivatkozva.
Bartosz Bartyzel a PAP lengyel hírügynökségnek „a szabad és független Ukrajna megtámadásával” indokolta a döntést. Oroszország korábban minden évben képviseltette magát a megemlékezésen.
Piotr Cywinski, az auschwitzi múzeum igazgatója nyilatkozatában aláhúzta: a főszerep a megemlékezéseken a túlélőké. Meghívják a sajtót, a legmagasabb lengyel állami hivatalok, valamint a külföldi képviseletek illetékeseit is – tette hozzá.
Az igazgató természetesnek nevezte, hogy Ukrajna megtámadása után nem írhatja alá a lengyelországi orosz nagykövetnek címzett meghívót.
„Ez remélhetőleg a jövőben változni fog, de hosszú út áll előttünk” – tette hozzá Cywinski. Szerinte Oroszországnak a konfliktus befejezése után „rendkívül hosszú időre és nagyon mély önvizsgálatra lesz szüksége, hogy visszatérhessen a civilizált világ köreibe”.
Cywinski azt is közölte, hogy az ukrajnai háború során tíz, a harcok elől menekülő ukrán restaurátort vett fel munkatársul. „Hogyan nézhetnék a szemükbe, ha más összegyűltek között Oroszoroszág képviselője is nyugodtan ülne?” – tette fel a kérdést.
A pénteki megemlékezésen a korábbi bejelentés szerint mintegy 20 túlélő vett részt, az esemény élőben közvetítették a múzeum Facebook-oldalán.
Az eredetileg a lengyel foglyok számára 1940-ben létesített tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. ukrán frontjának katonái szabadították fel, a harcokban 296 szovjet katona esett el.
Az auschwitzi múzeum felidézi: a felszabadítás előtt a nácik mintegy 1,1 millió embert gyilkoltak meg Auschwitzban, főként zsidókat, de lengyeleket, romákat, szovjet hadifoglyokat és más nemzetiségűeket is. A szovjet csapatok mintegy 7 ezer, végsőkig legyengült embert, többségükben nőket és gyerekeket találtak a táborban.
Január 27-t az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!