Buzz Aldrin amerikai űrhajós 93 évesen kötött házasságot egy romániai származású vegyészmérnökkel

Buzz Aldrin volt amerikai űrhajós, aki 1969-ben Neil Armstronggal együtt járt a Holdon, 93. születésnapján kötött házasságot a romániai származású Anca Faurral, írta meg a BBC azután, hogy a híres asztronauta a Facebookon és a Twitteren is képeket osztott meg az eseményről.

Aldrin bejegyzésében azt írja, hogy egy kisebb privát esküvőt tartottak Los Angelesben és „annyira izgatottak voltak, mint a szökésben levő tinédzserek”.

A 63 éves Dr. Anca Faur Aldrin negyedik felesége. A hazai sajtó szerint Déván született, és a Temesvári Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán szerzett diplomát, majd 1996-ban a Pittsburghi Egyetemen védte meg doktori disszertációját. Faur jelenleg Aldrin cégének, a Buzz Aldrin Venturesnek az ügyvezető igazgatója, előtte pedig olyan neves vegyipari cégekkel dolgozott együtt, mint az Union Carbide és a Johnson Matthey.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!