Hét román állampolgár sérült meg az olaszországi buszbalesetben
2023. január 17. – 09:08
Négy felnőtt és három kiskorú sérült meg az olaszországi Padova közelében történt buszbalesetben, egyikük élete sincs veszélyben – tájékoztatott hétfő este a külügyminisztérium.
Az Agerpres hírügynökség szerint a Rómából Romániába tartó autóbuszon 56 román állampolgár tartózkodott. A római román nagykövetség és a trieszti román főkonzulátus azonnal felvette a kapcsolatot az olasz hatóságokkal, amikor értesültek a balesetről. A diplomáciai képviseletek tájékoztatást kértek a sérültek állapotáról és a baleset körülményeiről, a főkonzulátus egyik munkatársa pedig Padovába utazott konzuli segítséget nyújtani a román állampolgároknak.
Az autóbusz hétfő dél körül felborult az olaszországi A13-as autópályán, a helyszínelő rendőrök egyike azt mondta sajtónak, hogy a sofőrje nem volt alkohol befolyása alatt. Hozzátette: a baleset egy olyan útszakaszon történt, ahol a megengedett sebesség 40 kilométer óránként. Ezért a rendőrség azt vizsgálja, hogy a sofőr betartotta-e a sebességkorlátozást és a pihenőidőkre vonatkozó előírásokat.
Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!
2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.
Támogatom!