Biden: A titkosított iratok a garázsomban voltak, nem az utcán

2023. január 12. – 18:45

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány napja derült ki, hogy titkosított dokumentumokat találtak abban az irodában, amelyet Joe Biden még elnöksége előtt használt, majd a nyomozók szerdán egy másik helyszínen, az elnök garázsában is minősített iratokat találtak.

Utóbbit a Fehér Ház is megerősítette a BBC szerint. Az közölték, hogy a Delaware állambeli Wilmingtonban találtak rá olyan iratokra, amelyeken titkos minősítés szerepelt még az Obama-adminisztráció időszakából.

Richard Sauber, az elnök különleges tanácsadója közleményben ismertette, hogyan kerültek elő a dokumentumok.

„Az elnök ügyvédei átkutatták az elnök a delaware-i Wilmington és Rehoboth Beach-i rezidenciáit, a többi olyan helyet, ahová az alelnöki hivatalból származó iratokat a 2017-es átmenet során szállíthatták.”

Merrick Garland amerikai igazságügy miniszter időközben bejelentette, hogy Robert Hur személyében független különleges ügyészt nevezett ki az iratok ügyében indított vizsgálat lefolytatására. Garland a döntést a közérdekkel indokolta, hozzátéve, hogy Hur felhatalmazást kapott annak kivizsgálására is, hogy „egy természetes vagy jogi személy” megsértette-e a törvényeket.

Joe Biden amerikai elnök kedden azt mondta, meglepte az iratok felfedezése, és együttműködik az igazságügyi minisztériummal a vizsgálat során. Csütörtökön a nyilvánosság elé állt, hogy az amerikai gazdaságról és inflációs helyzetről beszéljen, de várható volt, hogy az egyre kellemetlenebbé váló ügyről fogják majd kérdezni.

Joe Biden az amerikai gazdaságról beszélt, de mindenki a nála talált dokumentumokra volt kíváncsi – Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images / AFP
Joe Biden az amerikai gazdaságról beszélt, de mindenki a nála talált dokumentumokra volt kíváncsi – Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images / AFP

Ahogy végzett beszédével, meg is kérdezték, mit tud a titkosított iratokról. Az egyik riporter azt kérdezte, hogy mit gondolt arról, hogy egy Corvette autó mellett találtak meg iratokat.

Biden szerint a dokumentumok egy zárt garázsban voltak, „nem pedig az utcán. Az emberek tudják, hogy komolyan veszem a titkos anyagokat” – válaszolta, majd megerősítette, hogy együttműködik a nyomozókkal.

Az elnök azt mondta, hogy a személyes könyvtárában voltak akták, és a fellelt dokumentumokat átadják az igazságügyi minisztériumnak.

„Az ügyvédem más helyeket is átnézett, ahol az alelnöki időszakomból származó dokumentumokat tároltak, és tegnap este fejezték be a felülvizsgálatot. Az otthonomban és a személyes könyvtáramban lévő tárolóhelyeken és iratszekrényekben kis számú, titkos megjelölésű dokumentumot fedeztek fel. Ez a Biden Penn Center esetében történt meg” – mondta Biden.

Az elnök még több kérdést kapott volna, de gyorsan elhagyta a tájékoztatót, csak arra válaszolt röviden, hogy a felesége hogy van a bőrrákműtétje után. Biden szerint az ötórás műtét sikeres volt, eltávolították a melanómákat, és 0-1 százalék esély van a rák visszatérésére.

Az titkosított dokumentumok ügye azért is érdekes, mert Biden elődje, Donald Trump ellen is vizsgálat folyik, hasonló, de súlyosabb ügyben. A korábbi amerikai elnök több ezer, köztük sok bizalmas, titkos és szigorúan titkos iratot tartott magánál, és ezek egy része atomtitkokat is tartalmazhatott. Mindez azután derült ki, hogy az FBI házkutatást tartott Trump floridai birtokán. Ráadásul a volt elnök nem is szándékozott visszaadni az iratokat a levéltár kérése ellenére sem, végül 15 doboz iratot adott át a levéltárnak, melyekben több mint 100 minősített dokumentum volt – idézi fel a Reuters.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!