Több tízezres demokráciapárti tüntetést tartottak Brazíliában

2023. január 10. – 13:17

Több tízezres demokráciapárti tüntetést tartottak Brazíliában
„Mi vagyunk a demokrácia” feliratú transzparenssel vonulnak Lula hívei São Paulo utcáin hétfőn – Fotó: Carla Carniel / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Több tízezren gyűltek össze egy demokráciapárti tüntetésen Brazíliában, São Paulóban. A tüntetést azután rendezték meg, hogy vasárnap Jair Bolsonaro exelnök hívei megrohamozták a brazil törvényhozás, az elnöki palota és a legfelsőbb bíróság épületét is – írja a BBC.

Jair Bolsonaro októberi választási veresége óta egymást érték Brazíliában a tüntetések, a főváros legfontosabb középületeit mégis szinte ellenállás nélkül sikerült elfoglalniuk a híveinek az amerikai Capitolium ostromát mintázó többezres zavargásokban. Az ostrom alig három órán át tartott, utána százakat tartóztattak le. Az országban szükségállapotot hirdettek, a fővárosban, Brazíliavárosban körülbelül embert vettek őrizetbe. A zavargások okairól és várható következményeiről itt olvashatja bővebb összefoglalónkat.

Az októberben megválasztott elnök, Luiz Inácio Lula da Silva (Lula) hétfő este az ország kormányzóival együtt felkereste a kongresszus, az elnöki palota és a legfelsőbb bíróság megrongálódott épületeit, elítélte, és terrorcselekménynek nevezte a történeteket, és megfogadta, hogy megbüntetik az elkövetőket.

Ezután gyűltek össze Lula támogatói az ország több pontján, köztük az ország legnagyobb városában São Paulóban,

ahol a tömeg azt skandálta, hogy Bolsonarónak börtönbe kellene vonulnia.

A tüntetők a BBC-nek azt nyilatkozták, azért vonultak az utcára, hogy megmutassák, többségben vannak, akik szerint az őszi választás nem volt elcsalva, és hisznek a kormányukban és a demokráciában is.

Bolsonaro hat órával az ostrom után egy Twitter-bejegyzésben elítélte azt és tagadta, hogy bátorította volna a zavargókat. Ibaneis Rocha brazíliavárosi kormányzót a legfelsőbb bíróság 90 napra felfüggesztette, miután Alexandre de Moraes igazságügyi miniszter azzal vádolta, hogy nem tudta megakadályozni a zavargásokat, és „fájdalmasan hallgatott” a támadással kapcsolatban. Helyi lapok által megosztott videókon látható, hogy néhány rendőr nevetgélve fotózkodik, miközben a háttérben tüntetők elfoglalják a kongresszus épületét.

A zavargásoknak még nincs végük, Bolsonaro támogatói Brazília különböző városaiban vertek tábort, és azt várják, hogy a hadsereg is beavatkozzon. A volt elnök hívei nemcsak azt akarják, hogy tegyék semmissé a szerintük elcsalt választások eredményét, de azt is követelik, hogy Lula vonuljon vissza a börtönbe, ahol 18 hónapot töltött, miután 2017-ben elítélték egy korrupciós ügyben.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!