Az ukrajnai invázió miatt megtiltotta a világ legnagyobb techkiállításának szervezője, hogy orosz kiállítók vegyenek részt a CES-en. A Las Vegasban ezen a héten rendezett kiállításon okos bokszzsákot és okos madáretetőt is bemutattak, a Sony pedig egy elektromos autóval rukkolt elő. Az eseményt szervező CES kereskedelmi csoport szóvivője azt mondta, hogy a tiltás egyetlen potenciális kiállítót érintett.
Gary Shapiro, a CES elnöke és vezérigazgatója azt mondta, hogy „a világ minden tájáról sokan szeretnék támogatni Ukrajnát. Tudom, hogy a feleségem aktívan keresi az Ukrajnából származó termékeket, amelyeket megrendelhet. És mi is vásároltunk már közvetlenül Ukrajnából”. (Sky News)
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás