Gépelni még nem tudok, üzente rajongóinak a megműtött Jeremy Renner
Kórházi ágyán készült fotóval, Instagramon köszönte meg rajongói aggódását Jeremy Renner, akit kedden műtöttek meg, miután vasárnap balesetet szenvedett hóeltakarítás közben.
Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat. Túlságosan kábult vagyok még ahhoz, hogy gépeljek. De szeretetet küldök mindannyiótoknak.
– írta a színész, aki a fotó alapján az arcán is megsérült.
Renner a hókotró járművével az utat tisztította, hogy a családja ki tudjon jutni a farmról a hóvihar után, amikor a jármű áthajtott az egyik lábán. A TMZ-nek az egyik szomszéd, aki szemtanúja volt az esetnek, azt mondta, Renner a helyszínen rengeteg vért vesztett, helikopterrel szállították kórházba a nevadai a Tahoe-tó melletti farmjáról.
Szóvivője kedden azt közölte, hogy a Bosszúállók sztárja „tompa mellkasi traumát és ortopédiai sérüléseket” szenvedett, és továbbra is intenzív osztályon ápolják. Állapota súlyos, de stabil.
Hillary Schieve, Reno polgármestere később azt mondta: Renner épp egy bajba jutott, hóban rekedt autósnak segített a baleset idején.
A térségben, ahol Renner és családja is él, a szokatlanul heves hóviharok miatt 35 ezer otthonban ment el az áram december 31-én. A hatóságok korábban figyelmeztették is a lakosságot, hogy az utak járhatatlanná válhatnak.
A Marvel-filmek Sólyomszemeként, és a Mission Impossible filmekből is ismert 51 éves színészt eddig kétszer jelölték Oscar-díjra A bombák földjén (The Hurt Locker) és A tolvajok városa (The Town) című filmekben nyújtott alakításaiért.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!