Ferenc pápa karácsonykor arról beszélt, hogy valójában démon dolgozik abban, aki álszenteskedik a hit helyett

2022. december 24. – 13:52

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa csütörtökön a vatikáni bürokratákhoz szólva arról beszélt, hogy óvakodjanak a rájuk leselkedő démontól. A pápa hozzátette, ez ráadásul egy „elit démon”, ugyanis az olyan emberekben munkálkodik, akik merev, szenteskedő módon élik meg a katolikus hitet, írja az AP.

Ferenc pápa a Római Kúriának (ez leegyszerűsítve az összes pápai tisztséget magába foglalja) címzett karácsonyi üzenete felhívta a Szentszéken dolgozó bíborosok, püspökök és papok figyelmét is arra, hogy ne feledjék: ők sem feddhetetlenek, sőt, kifejezetten sebezhetőek a gonosszal szemben. Ferenc azt írta, azért, mert a Vatikánban élnek,

„Könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, biztonságban vagyunk vagy jobbak vagyunk másoknál, ezért nem szorulunk már megtérésre.”

„Mégis nagyobb veszélyben vagyunk, mint mások, mert minket ez az elegáns démon ostromol, aki nem nagy hangzavarral, hanem virággal a kezében jön”, tette hozzá Ferenc. A pápa idei beszédében elítélte a fizikai és a verbális erőszakot is,

„Nem csak fegyverekkel lehet erőszakot elkövetni, hanem szó van itt verbális és pszichológiai erőszakról, hatalommal való visszaélésről, pletykákba rejtett bántalmazásról.”

A pápa elítélte azt, ha valaki a pozícióját kihasználja. Beszédéből érezni lehetett azt is, hogy Ferenc szélesebb körben igyekszik a Vatikán őskonzervatív oldalához is szólni – azokhoz, akik megválasztása óta hangos kritikusai és halk ellenszövetségesei Ferencnek. Nekik címezve arról beszélt, továbbra is kitart amellett, hogy katolikusnak lenni nem azt jelenti, hogy egy soha nem változó diktátumot követ valaki, hanem

„Krisztus üzenetének megértése egy folyamat, amely soha nem ér véget, hanem folyamatos kihívások elé állít minket.”

Ferenc pápa évek óta arra használja karácsonyi beszédét, hogy önismeretre, bűnbánásra késztesse a vatikáni dolgozókat. 2015-ben a Római Kúria 15 betegségét sorolta fel, ez a beszéde volt az eddigi legélesebb kritikája a Vatikánnal szemben: „pletyka terrorizmusról” és képmutatásról beszélt ekkor. Ezek helyett őszinteségre, alázatosságra és józanságra motiválta a Szentszék tagjait.

A tradicionális katolikus szárnnyal való szembenállása Ferenc pápának már azóta érezhető, amikor átvette a Szentszék irányítását. Azóta látható az is, hogy Ferencnek határozott, a korábbitól eltérő képei vannak az egyházról. Egyértelmű volt például, hogy aktív politikai szerepet vállal, ami teljesen eltért attól, amit konzervatív elődei képviseltek. Ezzel pedig hamar szembekerült a Vatikán konzervatív teológiai vonalával is – ezt itt mutattuk be részletesen, a pápa 2020 végén megjelent könyvében szintén politikai hangnemet ütött meg, ezt itt írtuk meg.

Ferenc pápa karácsonyi beszédén ott volt támogatói mellett több kritikusa is. Visszatért a karácsonyi ünnepségre Angelo Becciu bíboros, akit pénzügyi visszaélései miatt utasítottak ki korábban az egyházból. Becciu sikkasztási ügyéről itt írtunk, azt pedig, hogy milyen megosztó Ferenc pápa (és hogyan társultak ehhez például a lemondásáról szóló pletykák is) itt írtuk meg.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!