Oroszország és Kína közösen építkezne a Holdon

2022. december 22. – 07:35

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország és Kína között megszületett a tudományos holdállomás létrehozásáról szóló kormányközi megállapodás – írja az MTI Jurij Boriszov, a Roszkozmosz orosz állami űrvállalat vezetőjének a Rosszija 24 hírtelevíziónak adott nyilatkozatára hivatkozva.

Boriszov emlékeztetett arra, hogy a két ország a nemzetközi holdbázis megépítéséről 2021-ben memorandumot írt alá. Hozzátette, hogy „nemrég” megállapodás is született a közös munkáról ezen a területen.

Oroszország és Kína 2021 márciusában egyetértési megállapodást írt alá az együttműködésről a Holdon létrehozandó nemzetközi tudományos állomás ügyében. Idén decemberben Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök azt mondta, hogy aláírásra kész a holdállomás létrehozásáról szóló kétoldalú kormányközi megállapodás.

Az állomás a Hold felszínén és a bolygó körüli pályán létrehozandó kísérleti és kutatási létesítményekből áll majd, és multidiszciplináris és többcélú tevékenységre lesz felhasználható. Ez egyaránt kiterjedhet a hosszú távú, ember nélküli működtetésre, de az emberi jelenlétre is.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Oroszország és Kína a nemzetközi tudományos holdállomást két szakaszban, 2025 és 2035 tervezi között telepíteni, majd ezt követően üzemeltetni. A létesítménynek egyebek között lesz kutatási, kísérleti, energetikai, orbitális, valamint fel- és leszállási modulja, továbbá egy vezérlőközpontja, adóműholdja és egy távközlési állomása is.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!