Az ukrán parlament új törvényt fogadott el a nemzeti kisebbségekről

2022. december 13. – 19:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán parlament új törvényt fogadott el kedden a nemzeti kisebbségekről, hatályon kívül helyezve a korábbit – számolt be az Interfax-Ukrajina hírügynökség Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő tájékoztatása alapján.

Az MTI híradásában kiemelte, hogy a nemzeti kisebbségekről (közösségekről) szóló törvényjavaslatot 324 képviselő támogatta. Az elfogadásához legalább 226 szavazatra volt szükség. A törvény elfogadása az egyik feltétele annak, hogy Ukrajna megkezdhesse a tárgyalásokat az Európai Unióhoz való csatlakozásáról.

Az előterjesztés rögzíti a nemzeti kisebbségek (közösségek) fogalmát, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait és kötelezettségeit, képviselőinek jogait és azok érvényesítését szolgáló állami politika sajátosságait, valamint a központi végrehajtó szerv hatásköreit a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek védelme terén.

A törvény ötödik cikkelye garantálja Ukrajna állampolgárainak az alkotmányban meghatározott társadalmi, gazdasági, kulturális és nyelvi jogokat, illetve szabadságjogokat, tekintet nélkül arra, hogy milyen etnikai származásúak, nemzeti kisebbségekhez tartoznak, vagy sem. A törvény alapján a nemzeti kisebbséghez tartozó személyt megilleti az önazonossághoz, az egyesülési és békés gyülekezési szabadsághoz, a nézet-, a meggyőződés-, a gondolat-, a beszéd-, a lelkiismeret- és a vallásszabadsághoz való jog, valamint részt vehet a politikai, gazdasági és társadalmi életben. Joga van a nemzetiségi nyelvhasználatra, a közösség kulturális identitásának megőrzésére.

A magyar kormány és a kárpátaljai magyar kisebbség szervezetei – amelyek kifogásokat emeltek a 2018-ban elfogadott oktatási törvény nyelvi cikkelyével, valamint az ukrán, mint államnyelv működéséről szóló 2019-es jogszabállyal, közismertebb nevén a nyelvtörvénnyel szemben, mert a kisebbségek jogainak csorbítását látták bennük – évek óta sürgették Kijevet, hogy hozzon az ukrajnai kisebbségek védelmét szavatoló jogszabályt.

A magyar kormány a most hatályon kívül helyezett törvény miatt blokkolta eddig Ukrajna közeledését a NATO-hoz illetve az EU felé. A törvény ugyanis csorbította a Kárpátalján élő magyarok jogait.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!