Zelenszkijt választotta az év emberének a Time magazin

2022. december 7. – 16:20

Másolás

Vágólapra másolva

Vlodimir Zelenszkij ukrán elnököt és „Ukrajna szellemét” választotta idén az év emberének az amerikai Time magazin.

A Time magazin 1927 óta ítéli oda az adott év legbefolyásosabb emberének „az év embere” címet. Nem ez az első alkalom, hogy nem egy, hanem több ember vagy embercsoport kapja a címet. 2020-ban Joe Biden és Kamala Harris lettek az év emberei, 1956-ban pedig a magyar szabadságharcosok.

Mint írják,

„Zelenszkij háborús vezetői sikere azon a tényen alapult, hogy a bátorság ragályos. Ez az invázió első napjaiban terjedt el Ukrajna politikai vezetésében, amikor mindenki számára világossá vált, hogy az elnök kitart”.

A magazin felidézi, hogy az invázió első napjaiban mindenki arra számított, hogy a háború napokig, maximum hetekig tarthat. Az, hogy az ukránok ilyen hosszú ideig kitartottak, és továbbra is kitartanak, az elnök példamutatásának is köszönhető.

Pedig „Zelenszkij életrajzában nem sok minden utalt arra, hogy képes lenne kiállni és harcolni. Soha nem szolgált a hadseregben, és soha nem mutatott nagy érdeklődést annak ügyei iránt. Csak 2019 áprilisa óta volt elnök” – írja a Time.

Mint írják, az improvizációs komédiákban szerzett tapasztalatai az előnyére váltak, könnyen alkalmazkodott a kialakult helyzethez. „Tudta, hogyan kell olvasni a tömegben és reagálni annak hangulatára és elvárásaira. Most a világ volt a közönsége. Elhatározta, hogy nem hagyja őket cserben. Azzal a döntéssel, hogy a lehetséges merénylet ellenére is a a helyén marad, példát mutatott, és megnehezítette az alárendeltjei számára, hogy lelépjenek és elmeneküljenek”.

Az elnök győzelemről alkotott elképzelése most már túlmutat a területek felszabadításán. A Time-nak adott interjúban Zelenszkij hangsúlyozta: az idei invázió csak a legutóbbi orosz kísérlet az elmúlt évszázadban Ukrajna leigázására. Mint mondta, a szándéka az, hogy ez legyen az utolsó, még akkor is, ha ehhez sokkal több időre és áldozatra van szükség. „Túl korai még felmérni, hogy ez a cél elérhető-e” – tette hozzá.

A Time újságírója novemberben elkísérte az ukrán elnököt az akkor éppen frissen felszabadított Herszon városába, az interjú angol nyelven a Time oldalán olvasható.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!