Meghalt Kirstie Alley, a Nicsak, ki beszél! filmek sztárja

2022. december 6. – 06:52

Másolás

Vágólapra másolva

71 éves korában meghalt Kirstie Alley, a Cheers című sorozat Emmy-díjas színésznője, akit a magyar közönség leginkább a Nicsak, ki beszél! filmekből ismerhetett meg. A színésznő rákbetegséggel küzdött, halálát a gyerekei jelentették be a közösségi médiában – írja a CNN.

„Szomorúan tudatjuk, hogy hihetetlen, vad és szerető édesanyánk elhunyt a szervezetében nemrég diagnosztizált rákkal vívott küzdelem után” – áll a közleményben. „Amilyen ikonikus volt a képernyőn, olyan csodálatos anya és nagymama volt” – írják.

„Édesanyánk életöröme és szenvedélye az élet, gyermekei, unokái és számos állata iránt, nem is beszélve az alkotás örök öröméről, páratlan volt, és arra ösztönöz minket, hogy a lehető legteljesebben éljük az életet, ahogy ő is tette” – áll a közleményben.

A kétszeres Emmy-díjas Alley 1951-ben született a kansasi Wichitában. Az 1982-es Star Trek II: A kán haragja című film után olyan filmekben játszott, mint az 1984-es Vak randi és az 1987-es Nyári iskola Mark Harmon oldalán. Ugyanebben az évben kapott szerepet az 1982-ben indult Cheers című tévés sitcomban, amiben a bármenedzser Rebecca Howe-t alakította egészen a sorozat 1993-as befejezéséig.

A '90-es években nyolc Emmy-jelölést is összegyűjtött, ezeket közül kettőt váltott díjra. 1991-ben, a Cheersben nyújtott alakításáért nyerte el a díjat, 1994-ben a pedig a David anyja című tévéfilm főszerepéért járó Emmy-díjat is bezsebelte. Golden Globe-ra hatszor jelölték, 1991-ben nyerte meg a díjat a Cheersért.

1989-ben főszerepet kapott a Nicsak, ki beszél! című filmben John Travolta oldalán, akivel az 1990-es és az 1993-as folytatásokban is együtt szerepeltek.

A 2000-es években számos sorozatban vállalt kisebb szerepeket, és valóságshow-kban is feltűnt, amiért sok kritikát kapott.

John Travolta az Instagramon így búcsúzott tőle: „Kirstie az egyik legkülönlegesebb kapcsolat volt az életemben. Szeretlek. Tudom, hogy még találkozunk.”

Jamie Lee Curtis – aki 2016-ban dolgozott együtt Alley-vel a Sikolykirálynők című tévésorozat néhány epizódjában – a Facebookon azt írta: „Nagyszerű komikus ellenlábas volt a Sikolykirálynőkben, és egy gyönyörű mamamedve volt a nagyon is valós életében. Néhány dologban egyetértettünk, hogy nem értettünk egyet, de kölcsönös tisztelet volt közöttünk. Szomorú hír.”

Parker Stevenson, aki 1983 és 1997 között volt Alley férje, és két gyermekének apja, szintén a közösségi médiában tisztelgett előtte. Egy Instagram-posztban azt írta: „Kirstie, annyira hálás vagyok az együtt töltött éveinkért, a két hihetetlenül gyönyörű gyermekünkért és már az unokáinkért is. Hiányozni fogsz.”

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!