Indonéziában börtönnel fogják büntetni a házasságon kívüli szexet

2022. december 2. – 11:33

Másolás

Vágólapra másolva

A büntető törvénykönyv felülvizsgálatával a házasságon kívüli szex büntethetővé válik Indonéziában, és akár egy évig terjedő börtönnel sújthatják – írja a Reuters értesülései alapján az MTI.

Indonézia parlamentje várhatóan még ebben a hónapban (a tervek szerint december 15-én) elfogadja az új büntető törvénykönyvet – erősítették meg tisztviselők a Reutersnek.

Nem csak a házasság előtti együttélést fogják büntetni, tilos lesz többek között az elnök és az állami intézmények megsértése vagy az indonéz állami ideológiával ellenkező vélemény kinyilvánítása is.

Az évtizedek óta készülő büntető törvénykönyv egy korábbi változatát (ami többek között a szólásszabadságot és az erkölcsöt is szabályozta volna) már 2019-ben el akarták fogadni, de akkor az országos tiltakozás hatására végül elnapolták. A Reuters információi szerint viszont a mostanit még idén elfogadhatják.

Edward Omar Sharif Hiariej, Indonézia igazságügyi miniszterhelyettese a hírportálnak azt mondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy olyan büntető törvénykönyvünk van, amely összhangban van az indonéz értékekkel.”

Ha elfogadják, az új törvénykönyv nemcsak az indonézekre, de az országba látogató a külföldiekre is érvényes lesz.

Üzleti csoportok aggodalmuknak adtak hangot, mert a szabályok ronthatják Indonézia megítélését üdülőhelyként és befektetési célpontként.

A legfrissebb, november 24-i tervezet változtatásai között szerepel, hogy a halálbüntetést életfogytiglanra lehet váltani tíz év jó magaviselet után, a nemi erőszak kivételével büntethetővé válik az abortusz, és benne van a törvénykönyvben a „fekete mágia” miatti szabadságvesztés is. A házasságon kívüli szexről nem mindenki tehet majd bejelentést, csak például a közeli hozzátartozók. Az elnök megsértéséről csak az elnök tehet bejelentést, és legfeljebb három év börtön adható az elkövetőnek.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!