A Twitter felfüggesztette Kanye West fiókját, miután arról beszélt, hogy sokra tartja Hitlert

2022. december 2. – 09:21

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken kora reggel Elon Musk a Twitteren bejelentette, hogy felfüggesztik Kanye West Twitter-fiókját, miután a rapper egy Dávid-csillaggal kombinált szvasztikát ábrázoló képet jelenített meg a mikroblogon. Elon Musk azt írta, ez a rapper utolsó tweetje. Közben a másik amerikai közösségi platform, a Parler anyavállalata, a Parlement Technologies is bejelentette, hogy nem adja el Westnek a platformot, felbontották az erről szóló megállapodást.

Az utóbbi időben Ye néven futó Kanye West csütörtök este csapta ki a biztosítékot, amikor folytatta ámokfutását az amerikai sajtóban, a jobboldali konteós influenszernél, Alex Jonesnál, akinek arról beszélt, hogy sokra tartja Hitlert, és annyira szereti a zsidókat, mint a nácikat.

West egy egész arcát elfedő maszkban és egy Bibliával a kezében ült be a stúdióba, és annyira bizarr dolgokat mondott, hogy a bizarr dolgok mondásában fekete övesnek számító Jones is láthatóan le volt sokkolva, és zavarában csak nevetgélni tudott. A rapper többek között elmondta, hogy

  • mindenkiben meglátja a jót, különösen Adolf Hitlerben.
  • Tiszteli Hitlert, amiért feltalálta az autópályát és a mikrofont.
  • Ugyanannyira szereti a nácikat, mint a zsidókat.
  • A nácik csináltak jó dolgokat is, ezért most már abba kéne hagyni az állandó kritizálásukat.
  • Valamennyire menőnek tartja a nácikat.
  • Szerinte pornográfiát nézni egyet jelent a pedofíliával (ami azért is érdekes, mert pár éve a Pornhub pornóoldal díjátadóján mutatta be az egyik új klipjét).

Nemrég egyébként lezárult West válópere Kim Kardashiannel, ami alapján havonta 78 millió forintnyi dollárt kell fizetnie gyerektartásként. Mindemellett el akar indulni a 2024-es amerikai elnökválasztáson is.

Rasszista és antiszemita kirohanásai miatt az utóbbi időben több nagy márka, így az Adidas és a Balenciaga is felmondta a Westtel kötött szerződéseit. Miután nem volt hajlandó elnézést kérni az antiszemita szövegei miatt, otthagyta Westet Camille Vasquez ügyvéd is, aki néhány hónapja Johnny Depp védőjeként vált világhírűvé. Itt írtunk részletesen arról, hogyan írja ki magát Kanye West a szórakoztatóiparból.

(MTI)

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!