Portugáliában rájöttek, hogy méltányos bérek nélkül nincs jó oktatás

2022. november 26. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

A portugál oktatási rendszer 20 évvel ezelőtt még nagyon hasonló helyzetben volt, mint most a magyar: elöregedő pedagógustársadalom, elnéptelenedő falvak kiüresedő iskolákkal és egy nehezen betartható tantervvel. A 2000-es év kiábrándító PISA-eredményei után azonban a kormány összefogott a szakmával, és belekezdett egy mindent átfogó reformba. A Deutsche Welle riportja.

Portugál iskolákat látogatott meg, pedagógusokkal és szakemberekkel beszélgetett a Deutsche Welle stábja, hogy kiderítse, miből állt kétezres évek iskolareformja, és valóban olyan sikeres volt-e, mint amilyennek a számok alapján tűnik.

Az 1970-es években Portugáliában még minden ötödik ember írástudatlan volt, a felsőfokú végzettségűek aránya pedig nem érte el az egy százalékot sem. A helyzet a kilencvenes évekre valamelyest javult, de nem eleget. Az első, 2000-es PISA-teszten a portugál diákok negyede a szövegértésben még az elfogadható szintet sem érte el. A PISA-sokkot követően vált világossá a kormány számára, hogy átfogó oktatási reformra van szükség.

2003 és 2015 között az összes párt és szakmai szervezet összefogott, hogy következetesen és szisztematikusan alakítsák át a közoktatást. Rendszeres, országos felmérő teszteket vezettek be matematikából és portugál nyelvből, az iskolában kötelezően eltöltendő évek számát kilencről tizenkettőre emelték, és radikálisan megváltoztatták a tanterveket is.

Előíró tanterv helyett például tantárgyi célokat tűztek ki, ami jóval nagyobb szabadságot ad az iskoláknak és a pedagógusoknak.

Az iskola előtti nevelésbe, a tanárok továbbképzésébe és az infrastruktúra fejlesztésébe is sokat invesztált a kormányt, ahogy arra is rájöttek:

A pedagógusok méltányos bérezése nélkül nincs jó oktatás.

Ezért ma a portugál pedagógusok a diplomás átlagbér 133%-át kapják, szemben a magyar pedagógusok 61 %-ával (az uniós átlag 90%).

2010 és 2015 között a diákok lemorzsolódási aránya is radikálisan, mintegy 15 százalékkal csökkent, a PISA-eredményekben pedig, minden tudományterületen, jelentős javulást értek el 2003 és 2018 között (meghaladva az OECD-átlagot is). A riport hangsúlyozza, egyelőre a portugál iskolareform se talált minden problémára megoldást, továbbra is nagyok például a regionális különbségek.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!