Kiadható Donald Trump adóbevallása a költségvetési bizottságnak

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Az amerikai legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy a szövetségi adóhatóságnak ki kell adnia Donald Trump adóbevallását a képviselőház demokraták vezette költségvetési bizottságának.

Az előző elnök ellen még hivatali ideje alatt, 2019-ben kezdeményezett vizsgálatot Richard Neal, a törvényhozás alsóházi bizottságának elnöke, aki azóta próbálta megkapni Donald Trump adóbevallását több évre visszamenőleg.

Az iratok kiadásáról szóló jogi eljárás a Biden-kormány hivatalba lépése után gyorsult fel, amikor az igazságügyi minisztérium megváltoztatta jogi álláspontját, és 2021 júliusában úgy ítélte meg, hogy az adóhatóságnak eleget kell tennie a képviselőházi igénynek. Erről 2021 végén bírói határozat született, ami ellen Donald Trump fellebbezett. Ezt követően egy körzeti bíróság, majd idén nyáron a legmagasabb szintű fellebbezési bíróság is úgy döntött, kiadhatók az adóiratok. A volt elnök jogi szakértői ezután adtak be keresetet a legfelsőbb bírósághoz, amely – ezt elutasítva – helyt adott a képviselőházi kérésnek.

Donald Trump és jogászai arra hivatkoztak a jogi eljárás során, hogy a törvényhozás demokrata vezetésű bizottsága közérdekre hivatkozik, de valójában politikai megfontolásokat követ.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!