Olasz kulturális miniszter: a klímaaktivisták miatt megemelik a múzeumi belépőjegyek árát

Üveggel kell védeni számtalan műkincset a klímaaktivisták gyakori demonstrációi miatt, és ez a múzeumi belépők árának emelését vonja maga után – közölte Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter vasárnap, az MTI szerint.
A tárcavezető közleményben hangsúlyozta, hogy „a festményeinket, installációkat, múzeumaink és gyűjteményeink alkotásait és épületeit célba vevő értelmetlen és alaptalan erőszak azonnali beavatkozást igényel”.
Gennaro Sangiuliano szerint első lépésként üveggel fedik a jelentősebb festményeket. Hozzátette, mivel hatalmas művészeti örökségről van szó, a költségek is jelentősek lesznek, így elkerülhetetlenné válik a belépőjegyek árának emelése. Megjegyezte, „kevesek erőszakos fellépése” az olaszokat sújtja, főleg azokat, akik szívesen járnak kiállításra.
Olaszországban a klímatüntetők első akciója július 22-én volt, amikor a firenzei Uffizi képtár előtt transzparensekkel tüntettek, majd fiatalok hozzáragasztották magukat Sandro Botticelli Tavasz című festményéhez. A reneszánsz mesterműben semmilyen kár nem keletkezett, mert azt is üveg védi.
Ezt követően több olasz múzeumban történt hasonló akció. Legutóbb a héten Milánóban liszttel borították be azt a kiállított autót, amelynek festése Andy Warhol alkotása.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!