Putyin arról beszélt, hogy Magyarország, Románia és Lengyelország nem tett le az elcsatolt területeinek visszaszerzéséről. A román külügy tiltakozik

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szombati beszédében azt mondta, Magyarország, Románia és Lengyelország nem tett le arról, hogy visszaszerezze korábban elcsatolt területeit – írja a Telex.

„Ismerjük a lengyel elit egy részének a »tengertől a tengerig« nagy ország megteremtésére vonatkozó elképzeléseit. A második világháború előtt sokan beszéltek erről az elképzelésről. Most pedig Lengyelország és Ukrajna vezetőinek ölelkezését látjuk. De az ötlet, az él, nem tűnt el” – mondta az elnök. Putyin szerint Varsóban arról beszélnek, hogy Ukrajnának vissza kellene adni az elcsatolt területeket Lengyelországnak. Beszélt még arról is, hogy a szovjet korszakban néhány orosz történelmi területet is átengedtek Ukrajnának, de az elnök szerint önkéntes alapon történt.

Az orosz elnök beszéde után rövid időn belül közleményt adott ki a román külügyminisztérium, amelyben visszautasítják a Putyin beszédében elhangzottakat. Közleményükben azt írták:

„Románia Külügyminisztériuma visszautasítja az Oroszországi Föderáció elnökének a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott beszédében kifejtett állításait, amelyek hamisan azt a képzetek keltik, hogy Romániának területi követelései volnának Ukrajnával szemben. A Külügyminisztérium hangsőlyozza, hogy az Oroszország által február 24-én indított háború a nemzetközi jog alapelveinek súlyos és brutális megsértését jelenti, beleértve Ukrajna szuverenitását és területi integritását.”

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!