Török közbenjárásra Oroszország folytatja részvételét a gabonamegállapodásban
Oroszország folytatja részvételét a fekete-tengeri gabonaexportban – jelentette szerdán a TASZSZ állami hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.
A védelmi minisztérium közleménye szerint az ENSZ és Törökország részvételének köszönhetően írásos garanciákat kaptak Ukrajnától arra vonatkozóan, hogy Kijev nem fogja a „gabonafolyosót” Oroszország elleni katonai műveletek végrehajtására használni. Azt írták, úgy vélik, hogy a kapott garanciák egyelőre elegendőnek tűnnek, és folytatják a megállapodást. A minisztérium szerint ezt az orosz álláspontot közölték António Guterres ENSZ-főtitkárral és az ENSZ Biztonsági Tanácsával is.
Az orosz megerősítés pillanatokkal azután történt, hogy Törökország bejelentette, Moszkva beleegyezett, hogy visszatérjen a Törökország és az ENSZ által közvetített fekete-tengeri gabonaexport-kezdeményezéshez. Az alku lehetővé teszi több millió tonna ukrán gabona szállítását a Fekete-tengeren keresztül.
Oroszország a hétvégén függesztette fel részvételét a megállapodásban, mondván, hogy nem tudja garantálni a Fekete-tengeren áthaladó polgári hajók biztonságát a Fekete-tengeri Flotta elleni támadások miatt. Moszkva azzal vádolta Kijevet, hogy dróncsapásokat mértek a hajóikra a Krím félszigetnél.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!