Bolsonaro a veresége óta csak egy bibliai idézetet közölt, és a feleségével kikövették egymást az Instán

2022. október 31. – 20:28

Másolás

Vágólapra másolva

Jair Bolsonaro teljes csendbe burkolózik a választási veresége óta, mindössze egyetlen bibliai idézetet jelentetett meg a szavazási eredmények egyértelművé válása óta. Nem állt még a nyilvánosság elé, a választási vereségét sem ismerte el. Egyetlen fotó készült róla az elnöki palota ablakain át. A minden apró információmorzsát figyelő brazil média is csak annyit tudott kideríteni, hogy a jobboldali populista politikus és felesége kikövették egymást az Instagramon.

Bolsonaro korábban többször utalt arra, hogy nem biztos, hogy el fogja ismerni a vereségét, és számottevő konkrétum nélkül azzal is előhozakodott, hogy szerinte el fogják csalni a választást. Erről akkor kezdett el beszélni, amikor az előzetes felmérések egyöntetűen a vereségét jelezték előre. Még a választások előtt előfordult olyan is, hogy azt mondta: „csak Isten” távolíthatja el őt hivatalából.

Bolsonaro a brazil elnöki palota egyik szárnyából átsétál egy másikba október 31-én, ez az egyetlen fotó készült róla a veresége óta – Fotó: Evaristo Sa / AFP
Bolsonaro a brazil elnöki palota egyik szárnyából átsétál egy másikba október 31-én, ez az egyetlen fotó készült róla a veresége óta – Fotó: Evaristo Sa / AFP

Legutóbb akkor nyilvánult meg, amikor a választás estéjén, ottani idő szerint éjfél előtt nem sokkal egy bibliai idézetet posztolt Twitteren: „Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.”

Ez az idézet abból a szempontból nem meglepő, hogy jobboldali-populista politikusok gyakran építenek olyan narratívákat, amelyek szerint ők az egyetemes jó képviselői, míg baloldali-liberális ellenfelük a sátáni gonosz csatlósa.

A BBC értesülései szerint Bolsonaróhoz hű teherautó-sofőrök több mint 13 államban elzárták az utakat hétfőn, ezek egy részét már felszámolták, de a fennmaradók jelentős fennakadásokat okoznak egyes főutakon.

A brazíliai sajtó a választás estéje óta próbálja kinyomozni, hogy mi történhet a színfalak mögött, de a nagyobb brazil lapok közé tartozó Globo is csak addig jutott, hogy észrevették: Bolsonaro és felesége kikövették egymást az Instagramon. Később aztán szintén a Globo arról írt, hogy Bolsonaro zárt ajtók mögött több miniszterének is arról beszélt, hogy nem fogja vitatni a szavazás eredményét, de gratulálni sem fog Lulának.

Közeli szövetségesei is elismerték már Lula győzelmét

Pedig már Bolsonaro több szövetségese is elismerte ellenfele győzelmét. A Guardian szerint például Silas Malafaia, egy ismert televíziós hittérítő – aki Bolsonaro egyik leghangosabb szurkolója – például úgy fogalmazott: „A nép szuverén akarata érvényesült.” São Paulo frissen megválasztott, Bolsonaro-párti kormányzója, Tarcísio de Freitas szintén elismerte Lula győzelmét. Egy másik kulcsfontosságú szövetséges, az alsóház vezetője, Arthur Lira azt mondta: „A többség akaratát, amelyet a választásokon fejeztek ki, soha nem szabad megkérdőjelezni.”

Még Sergio Moro Bolsonaro-párti bíró is elismerte a baloldali jelölt győzelmét. Moro volt az, aki ellentmondásos körülmények között börtönbe záratta Lulát a 2018-as választások előtt. „Ilyen a demokrácia” – írta a Twitteren Moro.

„Élve akartak eltemetni, mégis itt vagyok”

A nagyhatalmak vezetői is sorra gratuláltak már a baloldali, veterán Lula győzelméhez, köztük az amerikai elnök, Joe Biden, a brit miniszterelnök, Rishi Sunak, az orosz államfő, Vlagyimir Putyin és a kínai kommunista párt vezetője, Hszi Csin-ping, valamint Emmanuel Macron francia elnök is.

A gyors reakciók mögött egyes nemzetközi vezetők azon ki nem mondott szándéka húzódhat, hogy fait accompli elé állítsák Bolsonarót, és Brazília elkerüljön egy olyan elkeseredett és a Capitolium ostromával erőszakba torkolló átmeneti időszakot, mint amit az Egyesült Államoknak Donald Trump elnöksége végén át kellett élnie.

Soha ilyen szorosan nem alakult még a brazil elnökválasztás, mindössze két százalékpont volt a különbség a két jelölt között, Lulára mintegy 60 millió voks érkezett, míg Bolsonaro valamivel több mint 58 millió szavazatot kapott.

„Élve akartak eltemetni, mégis itt vagyok” – kezdte magyar idő szerint éjjel egykor győzelmi beszédét az utólagosan jogellenesnek kimondott börtönbüntetésére utalva Lula, aki a győzelmét egy összdemokrata mozgalom sikerének tartja, és az eredményekben is megmutatkozó politikai megosztottság ellenére kijelentette: „Nincs két Brazília, egy nép vagyunk.” A leendő elnök megígérte, hogy szüntelen harcolni fog a rasszizmus, az előítéletek és a diszkrimináció ellen, legfontosabb teendőjének pedig a milliókat sújtó éhezés és alultápláltság felszámolását nevezte. Azt is megígérte, hogy fellép az amazonasi erdőirtással szemben.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!