Leszakadt egy frissen felújított híd Indiában, több százan a folyóba zuhantak, legalább kilencvenen meghaltak

281


Leszakadt egy függőhíd az India nyugati részén fekvő Gudzsarát állambeli Morbiban, aminek következtében több száz embert zuhant a Maccsu folyóba – közölték a helyi hatóságok. A helyi média szerint a baleset bekövetkeztekor több mint 400 ember tartózkodott a hídon.

A hatóságok szerint legalább kilencvenen meghaltak, sokan megsérültek. Harsh Sanghavi belügyminiszter arról számolt be, hogy több mint 70 embert mentettek ki a folyóból és szállítottak kórházba. A helyi tévéadók felvételein az látszik, hogy az emberek – köztük gyerekek is – az összeomlott híd kábeleibe kapaszkodnak, miközben a mentőcsapatok csónakokkal próbálják őket kimenteni.

Több lap arról ír, hogy a kábelhidat öt nappal ezelőtt adták át ismét egy felújítás után.

A miniszterelnök bejelentette, hogy minden egyes, a szerencsétlenségben életét vesztett személy családjának 2 millió rúpia (10 millió forint) kártérítést utalnak, a sérültek pedig 50 ezer rúpiát (250 ezer forint) kapnak egy alapból, de a állam ezen felül is fizet majd kártérítést.

(Indiatoday, Latestly, NDTV, Sky News)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!