40 évre ítélték a máltai újságírónőt 2017-ben felrobbantó testvérpárt

2022. október 14. – 23:48

Másolás

Vágólapra másolva

Negyven év börtönre ítélte a máltai bíróság pénteken George és Alfred Degiorgiót, miután a testvérpár beismerte, hogy ők követtek el 2017-ben bombamerényletet Daphne Caruana Galizia máltai újságírónő ellen – számolt be a BBC. Az 53 éves nő nem élte túl a támadást, Máltán sokan azóta is úgy gondolják, hogy a gyilkosság szálai a helyi politikai elit legtetejéig vezetnek.

Daphne Caruana Galizia több olyan ügyet is feltárt, ami kellemetlenül érintette az ország vezetőit, a kormánykritikus újságíró halála évében például a Panama Papers botrányhoz kapcsolta Joseph Muscat akkori miniszterelnököt. Az ügy akkora port kavart, hogy előrehozott választásokat kellett tartani a szigeten, igaz, azután is Muscat alakíthatott kormányt, és 2020-ig hatalmon is maradt.

Tüntetők a meggyilkolt újságíró fotójával – Fotó: Stringer / AFP or licensors
Tüntetők a meggyilkolt újságíró fotójával – Fotó: Stringer / AFP or licensors

A most elítélt testvérpár ellen tavaly emeltek vádat, egyikük a cellájából már a nyáron azt mondta a Reuters riporterének, hogy bűnösnek fogja vallani magát, de „nem viszi el egyedül a balhét”. Egy harmadik férfit, Vincent Muscatot (nem rokona a miniszterelnök Muscatnak) pedig már tavaly 15 évre ítéltek, miután bevallotta, hogy köze volt a gyilkossághoz.

A gyilkosság megrendelésével vádolt Yorgen Fenech máltai üzletember még nem állt bíróság elé, de ő tagadja is, hogy köze lett volna az ügyhöz.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!