Biden: Nagyon elszámította magát Putyin, de az atomháborútól nem félek

2022. október 12. – 06:50

Másolás

Vágólapra másolva

Exkluzív, előre felvett interjút adott a Fehér Házban a CNN televíziónak Joe Biden amerikai elnök. A beszélgetés magyar idő szerint szerda hajnalban került adásba, annak főbb állításait a Politico és a The New York Times cikkei alapján foglaljuk össze, a beszélgetést itt tekintheti meg.

Az amerikai elnök nem tart attól, hogy az orosz atomfegyvert vetnek be az ukrajnai háborúban. Bár öt napja arról beszélt, hogy Moszkva miatt nukleáris armageddon fenyeget, most tovább tompította a szavait (miután néhány nappal az armageddonozása után a Fehér Ház már közölte, nem látja jelét, hogy az oroszok nukleáris fegyvereket készülnének bevetni). Biden most azt mondta: a szavai Putyinnak szóltak, mert bár nem hiszem, hogy bevetné az atomfegyvert, „úgy gondolom, hogy felelőtlenség tőle, hogy erről beszél”.

Az orosz elnököt racionális szereplőnek nevezte, aki jelentősen elszámította magát Ukrajna lerohanásakor. „Azt hitte, tárt karokkal fogják fogadni Kijevben, amit, és hogy neki kell Oroszország azon vezetőjének lennie, aki egyesíti az összes orosz ajkú embert (…( azt hiszem, teljesen elszámította magát. Ha meghallgatják azt a beszédet, amit azután mondott, amikor ez a döntés megszületett, amikor az egész elképzeléséről beszélt... egyszerűen azt gondolom, hogy ez irracionális” -

Biden beszélt arról is, hogy „nem áll szándékában” találkozni Putyinnal a G20-ak vezetőinek jövő hónapban esedékes találkozóján. Ugyanakkor „nem utasítaná el” a beszélgetést a női kosárlabdázó Brittney Grinerről, a WNBA sztárjáról, akit február óta Oroszországban tartanak fogva, és akit kilenc év börtönre ítéltek kábítószer birtoklása miatt.

„Ha például odajönne hozzám a G20-ak találkozóján, és azt mondaná, hogy beszélni akarok Griner szabadon bocsátásáról, találkoznék vele” – mondta Biden. De gyorsan hozzátette: „Nem vagyok hajlandó, és senki más sem hajlandó tárgyalni Oroszországgal arról, hogy Ukrajnában maradjanak, hogy megtartsák Ukrajna bármely részét, és így tovább”.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!