Ha Kijev folytatja terrorista akcióit az Orosz Föderáció területén, Moszkva válasza kemény lesz – helyezte kilátásba Vlagyimir Putyin az orosz Biztonsági Tanács ülésén. Az orosz államfő szerint a kijevi rezsim megpróbálta felrobbantani a Török Áramlat gázvezetéket, az SBU pedig már három terrortámadást követett el a kurszki atomerőmű ellen. (RIA.RU)
A Guardian beszámolója szerint Putyin televíziós beszédében ismét Ukrajnát tette felelőssé a Kercsi hídi merényletért, „terrorcselekménynek” minősítve azt.
Oroszország ma nagy hatótávolságú rakétatámadást intézett Ukrajna energetikai, katonai és kommunikációs infrastruktúrája ellen, megtorlásul a hídtámadásért
– mondta. Putyin kijelentette azt is: „a válaszlépések ugyanolyan léptékűek lesznek, mint az Oroszországot ért fenyegetés. Abban az esetben, ha további terrorcselekményeket kísérelnek meg területünkön, Oroszország reakciója súlyos lesz.”
Friss bejegyzések
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom