Sztrájkolnak a pedagógusok Magyarországon, több ezer embert várnak a budapesti élőláncba

Szerdán reggeltől országos pedagógussztrájkot hirdetett Magyarországon a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Budapesten 2,5 kilométeres élőláncot terveznek a tanárokkal szolidarizáló szülők és diákok, a Telex percről percre tudósít az eseményekről.

A pedagógusok azonnali 35 százalékos béremelést, a munkaterhek csökkentését és a tavasszal elfogadott, a tanári sztrájk láthatóságát jelentősen csökkentő törvény módosítását követelik.

A tanárok egy része polgári engedetlenséggel tiltakozik a fennálló helyzet ellen, ami a kormány szerint törvénysértésnek minősül. Az abban részt vevő tanárok figyelmeztető levelet kaptak a tankerületektől, illetve a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét felmentették pozíciójából, múlt hét pénteken pedig a Kölcsey Ferenc Gimnázium több tanárát kirúgták.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!