Leszavazták a fideszes képviselők, hogy Magyarország kedden ratifikálja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását

Leszavazta a kormánypárti többség azt az MSZP-s indítványt, amely október 4-e keddre tűzte volna ki a parlamenti szavazást Finnország és Svédország NATO-tagságáról – derül ki a javaslatot benyújtó Tóth Bertalan Facebook-posztjából. Magyarországon kívül Törökország az egyetlen NATO-tag, amely még nem ratifikálta a két ország csatlakozását a katonai szövetséghez, számolt be a Telex.

A magyar kormány már júliusban benyújtotta a parlament elé Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét, Kövér László azt azonban egészen mostanáig nem vette napirendre. Az Országgyűlés sajtóosztály a Telex.hu megkeresésére korábban azt mondta: a két ország NATO-csatlakozásáról szóló szavazás a parlament őszi munkarendjében szerepel, de arról, hogy erre pontosan mikor fog sor kerülni, nem árultak el semmit.

Még június végén, a NATO madridi csúcstalálkozója előtt jelentették be, hogy minden tagállam hozzájárult Svédország és Finnország NATO-csatlakozásához. A folyamat véglegesítéséhez viszont nem csak az országok vezetőinek kell erre rábólintani, de az országok parlamentjeinek is alá kell írnia az erről szóló törvényeket. Ezt mostanra mindenki megtette, kivéve a csatlakozást amúgy is ellenző Törökország, valamint az ismeretlen okból kiváró Magyarország.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!