Magyarországnyi ukrán terület elcsatolását jelentette be Putyin. És most mi lesz?

Péntek délután Vlagyimir Putyin orosz elnök egy Nyugat-ellenes kirohanásokkal tarkított beszédet követően a szakadár „Donyecki Népköztársaság” és a „Luganszki Népköztársaság” vezetői, valamint Herszon és Zaporizzsja orosz erők által megszállt részeinek politikai-közigazgatási vezetőivel együtt ünnepélyesen aláírta az érintett területek Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló szerződést (az eseményről és Putyin beszédéről itt írtunk részletesen).

Az ukrán területek annektálására előbb az orosz alkotmánybíróságnak kell rábólintania, ezt követően a szerződést jövő hétfőn és kedden ratifikálhatja az orosz parlament alsóháza, a duma és a felsőház – de ezek a lépések már csak formalitásnak számítanak.

Putyin lépése a háború további eszkalációját jelenti, és számos ország előre jelezte, hogy nem ismerik el az Ukrajnához tartozó területek „népszavazásokat” követő elcsatolását. Az ENSZ-főtitkár úgy fogalmazott, hogy „semmilyen jogi erővel nem bírna és elítélendő lenne” az annexió. Többek között Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is elsők között írta ki Putyin beszéde után, hogy „az illegális annexió” semmin nem változtat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elnök „bohózatnak” nevezte az annexiós bejelentést, és jelezte, Ukrajna gyorsított eljárásban kérvényezi, hogy a NATO tagja lehessen.

Az elmúlt hetekben északkeleten több ezer négyzetkilométernyi terület visszafoglalásához vezető ukrán ellentámadás tovább folytatódik, ráadásul abban a Donyeck megyében is, amelynek elcsatolását Putyin pénteken jelentette be. A továbbnyomuló ukrán erők kezdik bekeríteni a stratégiailag fontos Liman városát, ahol ötezer orosz katona is csapdába eshet.

Zaporizzsja megye északi, ukránok által ellenőrzött részén pedig pénteken civilek konvoját érte támadás, legalább 25-en meghaltak, 50-en megsebesültek.

Öt nap alatt lezongorázták

Múlt pénteken kezdődött és kedden zárult le az a „népszavazás”, melynek „eredményeképp” Oroszország saját területéhez akarja csatolni a négy ukrán megyét, a kelet-ukrajnai Luhanszkot és Donyecket, a 2014-ben annektált Krímtől északnyugatra található Herszont, illetve a Dnyipro folyó mentén található Zaporizzsját.

Ebben a mondatban tényleg szinte az összes igét és főnevet nyugodtan idézőjelbe tehettem volna. Ugyanis az eljárás során a demokratikus népszavazás kritériumai nem érvényesültek, a kilencven százalék feletti részvételi arányok, az Ukrajnától való elszakadás szinte 100 százalékot karcoló aránya nyilvánvalóan képtelenség. Sőt, még a népszavazás által felölelt területek sem stimmeltek, mivel Donyeck nagyjából negyven százaléka, Zaporizzsja egyharmad része nincs is orosz fennhatóság alatt – így értelemszerűen ezek a területek kimaradtak a szavazásból.

A „népszavazás” minden elemét – a voksolás katonákkal való kikényszerítésétől a manipulált szavazójegyzékeken át a lehetetlen eredményekig – átható hamisság ellenére az orosz–ukrán háború egyik fontos mérföldkövének számít, mivel Oroszország ezzel az aktussal legitimálta maga számára a négy érintett megye elcsatolását (a nemzetközi jog kifejezésével: annektálását).

Több mint 90 ezer négyzetkilométeres (azaz csaknem magyarországnyi) területre terjeszti ki – elméleti – szuverenitását, így a Krímmel együtt összesen már 116 ezer négyzetkilométernyi ukrán területet annektált. Az orosz propaganda ünneplése ellenére azonban aggasztó jel lehet a Kremlnek, hogy a „népszavazást” és az annexiót még olyan szövetségesei sem ismerik el, mint a területi integritás elvére a Tajvan feletti jogigénye miatt mindig nagyon kényes Kína, Szerbia vagy Kazahsztán.

Területi hódítás került előtérbe

Oroszország februárban egy hamar kudarcba fulladt villámháborús tervvel vágott bele az invázióba – a háborút pedig azóta is csak „speciális katonai műveletnek” lehetne nevezni, de a nácitlanítás és más homályos célok között már a kezdetektől felbukkant az az elképzelés, hogy Moszkvának be kéne kebeleznie az orosz nacionalisták körében Novorosszijaként említett régiót, mely Dél- és Kelet-Ukrajna jelentős orosz kisebbségnek otthont adó megyéit öleli fel.

De ahogy azt Ukrajnával foglalkozó demográfusok az MTA májusi konferenciáján bemutatták, az orosz invázió által érintett területeken „elképesztő az etnikai kavarodás”, és az elfoglalt régiók egy részére egyáltalán nem jellemző az orosz etnikai-nyelvi többség: Herszon markánsan ukrán többségű megye, Zaporizzsjában pedig csak vékony többséget képviselnek az orosz anyanyelvűek. Ráadásul az orosz nyelvhasználat sok helyen egyáltalán nem egyenlő az orosz identitással (a nyelv, etnikum és nemzeti identitás bonyolult viszonyáról szól a háború előestéjén készült harkivi riportunk), és az orosz hadsereget a helyi lakosság túlnyomó többsége ukrán és orosz nyelven is megszállónak és nem felszabadítónak nevezi.

Amint kiderült, hogy az invázió egyik fő célja, a kijevi kormány fegyveres megbuktatása kudarcot vallott, a területi hódítás vált prioritássá. Moszkva a 2014-es első ukrajnai inváziója során két jogi álcahálót is kipróbált a hódítás nyers tényének elrejtésére: a csak részben ellenőrzése alá vont kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck megyék egy részét tisztázatlan státuszú bábkormányok alá rendelte, így a két szakadár terület, a Luganszki és Donyecki „Népköztársaságok” kváziállamként működtek; státuszuk tudatos lebegtetésére jellemző, hogy Moszkva csak a háború előestéjén ismerte el őket szuverén államként (hogy azután hét hónapra rá fel is számolja még ezt a névleges függetlenséget is).

A nyolc éve még a kompetens politikai és katonai irányítást nélkülöző ukrán fegyveres erők által az orosz katonák felbukkanására kiürített Krím félszigetet ellenben egy patyomkin-népszavazást követően Oroszországhoz csatolták. Tanulságos, hogy a közvéleményben a mai napig él a tévképzet, hogy a Krím annexiója élvezte a kétharmadrészt orosz etnikumú helyi lakosság többségének – még ha nem is a hivatalos eredményben szereplő, 96,7 százalékának – támogatását, miközben az orosz elnök Emberi Jogi Tanácsának (ilyen is van) kiszivárgott belső jelentése szerint a valós részvétel legfeljebb 30-50 százalék lehetett, és az Ukrajnától való elszakadást pártolók még így is csak csekély többséget alkottak.

Ennek ellenére a Krím-modellt Moszkva sikerként könyvelte el, mivel dacára annak, hogy magát a jogi aktust kevés állam ismerte el hivatalosan, ahogy teltek az évek, a nemzetközi közösség egyre kevésbé tartotta sürgető feladatának az annexió bolygatását.

A 2022-es annexió azonban teljesen más körülmények között zajlik. Oroszország húzásait 2014-gyel ellentétben már nem hatalmi ambíciói, hanem a politikai kényszer is diktálja.

Az orosz inváziós erők ugyanis a nyár végére defenzívába szorultak; szeptemberben amellett, hogy fokozódott a nyomás a februárban elfoglalt dél-ukrajnai Herszon megyét megszálló csapatokon, északkeleten látványos ellentámadással törtek előre az ukrán erők, és az oroszok kénytelenek voltak feladni több ezer négyzetkilométernyi megszállt területet. A korszerű nyugati tüzérség beérkezése is hozzájárult ahhoz, hogy elpárolgott a szeverodonyecki offenzíva idején még tízszeresre becsült orosz fölény, a mozgósítástól való politikai ódzkodás miatt az orosz egységek súlyos ember- és hadianyaghiánnyal küszködnek.

A Kreml az elmúlt héten két fontos lépést tett az erózió megállítására:

1. A kitűzött feladatok elérésére már a kezdetektől fogva elégtelennek tartott, azóta az elégtelenhez képest is leapadt emberállomány felduzzasztására több százezer tartalékost mozgósított (noha beszámolókból egyértelművé vált, hogy a távoli, vidéki régiókban szinte minden mozgósítható férfit vitt magával a hadsereg nyugatra, akár volt katonai tapasztalata, akár nem).
2. Utasítást tett a megszállt területeken hónapok óta tervezett-tervezgetett annexiós népszavazások lezavarására – miközben néhány nappal korábban még olyan hírek keringtek, hogy ezeket a referendumokat a hadi helyzetre való tekintettel elhalasztják.

Mostantól hazai pályán zajlik az invázió

A két lépés közül talán a közvetlen katonai problémákat orvosló részleges mozgósítás igényel kevesebb magyarázatot, miközben az orosz mindennapokra és ezáltal a belpolitikára gyakorolt hatása óriási. A népszavazások esetében azonban nem egyértelmű, mi is lehet Putyin és környezetének számítása.

Ahogy arról Rácz András Oroszország-szakértő is írt, a referendum ha jogalapot nem is, de lehetőséget ad Moszkvának arra, hogy a területeket sajátjaként kezelje, és kiaknázhassa a szuverenitás jelentette lehetőségeket. Így az annexiót követően sorkatonákat is bevethetnének a négy megye területén (sorkatonákat alapesetben tilos külföldre vezényelni, de a „népszavazások” után ez már az orosz részről nem lesz külföld).

Mivel pedig a helyi harcok automatikusan átminősülnének egy Oroszország területe elleni támadássá, ezért könnyebben lehet lebegtetni a nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségét (mely Vlagyimir Putyin kedvenc idegborzoló blöffje). A hatályos orosz stratégiai dokumentumok nyilvános része szerint ugyanis az orosz területeket érő hagyományos támadás esetén is lehetőség van nukleáris fegyver bevetésére, ha az adott támadás „Oroszországot létében fenyegeti”.

Emellett Oroszország komolyan gondolhatja a területi terjeszkedést is. Eliav Lieblich nemzetközi jogász szerint Putyin a politikai és jogi ellenállás lassú felmorzsolására törekszik azáltal, hogy a nemzetközi közösséget kész tények elé állítja. Az orosz remények szerint az annektált területek státusza idővel ugyanúgy egy el nem ismert, de mégis elfogadott fait accompli-vá alakul, mint Izrael Golán-fennsík feletti szuverenitása (az 1967-es hatnapos háborúban elfoglalt területet jelenleg kizárólag az Egyesült Államok ismeri el Izrael részeként).

Az ukrán ellentámadás folytatódik

Ukrajna és a mögötte álló nyugati szövetségesek azonban már jó előre jelezték, hogyan reagálnak majd a Kreml bejelentésére. Kijev leszögezte, nem törődik azzal, hogy Oroszország hogyan értelmezi a megszálló csapatai elleni hadműveleteket, és folytatja az inváziós erők kiszorítását az ország nemzetközileg elismert határain túlra.

Csütörtök este arról érkeztek hírek, hogy az ellentámadás részeként továbbnyomuló ukrán erők kezdik bekeríteni a stratégiailag fontos Liman városát Donyeck megyében. Az oroszok májusban foglalták el Limant, ami kulcsfontosságú vasúti csomópontnak számít. Ha a városban csapdába esik ötezer orosz katona, és végül így vagy úgy, de elbukják a stratégiailag fontos települést, az újabb komoly katonai kudarc lenne az orosz erőknek. Az Institute for the Study of War agytröszt elemzése szerint az esetleges visszafoglalása Luhanszk megye nyugati határa mentén és Szeverodonyeck-Liszicsanszk térségében is megnyitná az utat az ukránok előtt az orosz állások felé.

Zelenszkij megígérte, hogy az összes orosz fennhatóság alatt álló ukrán területet felszabadítják. Az ellentámadás sikereire utalva arról is beszélt, hogy az oroszok tudják ezt, érzik Ukrajna erejét, ezért siettek a „népszavazások” megszervezésével, amelyekre hivatkozva most Oroszországhoz csatolták a négy ukrajnai régiót. Csak azzal állítható helyre a béke, ha kiszorítják Ukrajnából a megszállókat, tette hozzá. Arról is beszélt, hogy fair és tisztességes feltételek mellett készek tárgyalni Oroszországgal, de nem Putyinnal.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a pénteki nap folyamán kijelentette, hogy a megszállt területek annexiója nem változtat semmin, továbbra harcolnak az ország felszabadításáért és Ukrajna területi integritásának megőrzéséért. Szerinte az annexió bejelentése még nem jelenti azt, hogy az oroszok ténylegesen ellenőrzésük alatt tartják ezeket a területeket.

Ezen túl az egyik közvetlen reakció az volt, hogy bejelentették a kérelem beadását a NATO-tagság gyorsított eljárásban való megszerzésére. Az ukrán elnök, a házelnök és a kormányfő ezt a kérelmet aztán kamerák előtt alá is írta. Arra azonban nincsen kidolgozott forgatókönyv, hogy mit jelentene a gyorsított eljárás. Kijev előtt most Finnország és Svédország példája lebeg, amely a NATO-csatlakozás menetét előíró cselekvési terv nélkül kezdte meg a csatlakozást. Azonban egyrészt a két, eddig semlegességi politikát folytató észak-európai országból sem lett még NATO-tag, másrészt az nem vita tárgya a tagországok között, hogy a svéd és a finn hadsereg valóban NATO-kompatibilis.

Ugyanez még bizonyosan nem érvényes Ukrajnára, de ennél is nagyobb akadály, hogy Ukrajna háborúban áll Oroszországgal. A NATO-ba való belépés területi vitával is esélytelen, egy háborúval pláne.

Nem véletlen, hogy a NATO főtitkára úgy bátorította Ukrajnát, hogy közben semmi konkrétumot nem mondott a tagságról. Jens Stoltenberg közölte, hogy minden demokratikus országnak joga van arra, hogy kérje felvételét a NATO-ba, ám a felvétel csak a tagországok teljes egyetértésével valósulhat meg.

Igaz, ugyanakkor épp az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború gyorsítja meg Kijev közeledését a NATO-hoz, ez azonban nem tagság. Ezt Volodimir Zelenszkij is tudja, nem véletlenül közölte: amíg nincsen meg a 27 ország hozzájárulása a tagfelvételhez, addig dolgozzanak ki egy megállapodást, amely meghatározná a még NATO-n kívüli Ukrajna biztonsági garanciáit. Az elnök szerint egyébként valójában egy ilyen megállapodás lényegében jogilag is megerősítené azt, ami gyakorlatilag már megvalósult – ami némi túlzás, hiszen Ukrajnának egyelőre a NATO-tól nincsen csatlakozási cselekvési terve.

Helyette Ukrajna 2020-ban megkapta a kiemelt partnerségi lehetőségek (Enhanced Opportunities Partnership – OEP) néven futó státuszt, amellyel a finnek és a svédek mellett Ausztrália, Jordánia és Grúzia is rendelkezik. Egyelőre ennél intézményesebb formát aligha ölt a NATO-tagok és Ukrajna együttműködése, amely kiképzésben, fegyverszállítmányokon – nem NATO-, hanem tagországi szinteken – kétségtelenül megvalósul.

Újabb szankciókat jelentettek be

Ukrajna egyben pont a mozgósításra és az annexióra hivatkozva szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy fokozzák a szankciós nyomást Oroszországon. Az Egyesült Államok jelezte, hogy további szankciókat vezet be Oroszországgal szemben a „népszavazások” miatt. Az amerikai szankciók egy része olyan Oroszországon kívüli fedőcégek ellen irányul, amelyeket idén hoztak létre, hogy segítsenek a nagy orosz katonai beszállítóknak kijátszani a már kiszabott szankciókat. Ezenfelül vízumkorlátozásokat jelentettek be több orosz tisztviselő, például az Orosz Nemzeti Bank elnöke ellen, illetve a Kreml vezető tisztségviselőivel szembeni korábbi szankciókat kiterjesztették a feleségeikre és felnőtt gyermekeikre is.

Az Európai Bizottság is újabb szankciós csomagot javasolt a héten, ezek akkor lépnek életbe, ha az EU összes tagállama elfogadja őket. A tervek szerint további akadályokat emelnének az Oroszországba irányuló export útjába, ami reményeik szerint tovább fokozza a hadianyaggyártásban és az utánpótlásban beállt hiányt és a zavart. A csomag tartalmazza a korábban nagy vitát generáló vízumtilalom részleges bevezetését, illetve megtiltaná uniós állampolgároknak, hogy orosz állami vállalatok vezetőségében üljenek.

A britek – amellett, hogy a londoni orosz nagykövet bekéretésével is tiltakoztak az annexió ellen – is szankcionálják Elvira Szahipzadovna Nabiullinát, az Orosz Nemzeti Bank elnökét. Szélesítik különböző áruk és szolgáltatások exporttilalmát is, mintegy 700 termékkategória lesz érintett 19 milliárd font értékben. Az AFP információi szerint a G7 azokat az országokat is szankciókkal sújthatja majd, akik támogatják Oroszország annexiós kísérleteit.

Nem látszik a vége

Az annexió bizonyos szempontból egy olyan gesztus Putyin részéről, mint amikor a hírhedt konkvisztádor, Hernán Cortés Amerikába érkezve felgyújtatta hajóit, így jelezve, hogy ebből a vállalkozásból nincs visszavonulás. Miközben egy Ukrajna területén folyó „különleges katonai művelet” sikerének vagy kudarcának ugyanis nincsenek kritériumai, addig orosz részről mostantól kezdve Ukrajna egy részén „önvédelmi háború” zajlik, és nehéz elképzelni, hogy a Kreml hajlandó lesz Oroszországhoz tartozónak mondott területekről lemondani a béke érdekében. Putyin az ünnepélyes ratifikáció előtti beszédében le is szögezte, a Donbaszban élők örökre orosz állampolgárok lesznek, az annexió végleges és nem alku tárgya, és az is jellemző, hogy az annexiós kampány során az egyik leggyakoribb szlogen az volt, hogy

„Oroszország örökre itt marad!”.

És ha örökre nem is, a megyék annexiójának bejelentése után a háború vége annyira sem látszik, mint korábban.