Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) közleményt adott ki, amelyben az Északi Áramlat vezetékeken okozott károk kapcsán kifejtik: komoly aggodalomra adnak okot ezek a szivárgások, tekintve, hogy hatalmas kockázatot jelentenek a tengeri szállításra és a környezetre egyaránt. A NATO ugyanitt hangsúlyozza, hogy az eddigi információk szerint egyértelműen „szándékos, meggondolatlan és felelőtlen” moszkvai szabotázsakcióról van szó.
Korábban az Európai Unió is orosz szabotázsakciónak minősítette a gázvezetékek szivárgását, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ezzel kapcsolatban a „lehető leghatározottabb választ” helyezte kilátásba. Egyelőre azonban vizsgálják a vezetékek sérülését okozó robbanások körülményeit, az EU még nem nevezett meg egyértelmű felelőst.
A NATO üzenetében ugyanakkor figyelmeztetést is kiadott: „szövetségesekként elköteleztük magunkat, hogy felkészülünk a különböző energiaszektort érintő és más hibrid taktikák ellen, legyen szó állami és nem állami szereplőkről. (…) A szövetségeseink infrastruktúrája elleni minden szándékos támadásra egységes és határozott választ kell adnunk” – írják közleményükben.
Németországi becslések szerint a 4 szivárgás során csaknem 300 ezer tonna metángáz szivárog ki a sérült Északi Áramlat vezetékeiből, ennek jelentős része a légkörbe kerül. A tudósok klímakatasztrófára figyelmeztetnek.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom