Részleges mozgósítást rendelt el Putyin

2022. szeptember 21. – 09:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök először mondott beszédet azóta, hogy februárban csapatokat küldött Ukrajnába. Az orosz elnök beszédét kedd estére várták élő sugárzásban, ehelyett végül egy előre rögzített videón szólt Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja oroszok által megszállt területeinek polgáraihoz, illetve „más, náci rezsimtől mentes” területek polgáraihoz, ahogy ő fogalmazott.

Az orosz elnök szerint a nyugati országok megpróbálnak blokkolni minden függetlenséget és fejlődést, akaratukat brutális módon rákényszerítik másokra, de ő most a szuverenitás védelmének lépéseiről és ezen területek polgárainak szabad akaratáról, saját döntésükről szeretne beszélni.

Ahogy megírtuk, kedden négy ukrajnai régió: Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja megszállt területein az oroszok által beiktatott vezetők „népszavazási” terveket terjesztettek elő az Oroszországhoz való csatlakozásról. Ezekre a referendumokra szeptember 23. és 27. között kerülne sor. Ukrajna elutasította a „népszavazási” terveket, szerintük ugyanis Moszkva ezzel próbálja visszaszerezni a kezdeményezést a harctéren elszenvedett veszteségek után. „Az oroszok azt csinálnak, amit akarnak. Ez nem változtat semmin” – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

Az orosz elnök most a beszédében megerősítette, hogy támogatják azokat, akik népszavazást szeretnének tartani ezeken a területeken, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy biztonságosan lemenjenek ezek a népszavazások.

Emellett bejelentette, hogy részleges mozgósítást rendel el, a tartalékosokat behívják, az erről szóló rendeletet már aláírta, hiszen az orosz haderőknek több mint 1000 kilométer hosszú frontvonalon kell felvenniük a küzdelmet a Nyugattal.

A Guardian moszkvai tudósítója, Andrew Roth szerint az orosz katonák szerződését a részleges mozgósítás részeként határozatlan időre meghosszabbítják.

Putyin szerint a Nyugat célja továbbra is az ő gyengítésük, amit nyíltan ki is mondanak. Az orosz elnök szerint a Nyugat már 2014-ben, a Krím félsziget elcsatolásakor ágyútölteléknek használta az ukrán embereket, ezzel „a Nyugat agresszív oroszellenes politikájában minden határt átlépett”.
Azt mondta, a Nyugat szerinte Oroszország elpusztítását tervezi, és emellett nukleáris zsarolást alkalmaz. Putyin hozzátette, minden rendelkezésükre álló eszközt be fog vetni, és hozzátette, hogy azok, akik nukleáris zsarolással próbálkoznak Oroszországgal szemben, meg fogják tapasztalni, hogy fordulhat a kocka, és hozzátette, „nem blöffölök”.

„Bármilyen fenyegetés és propaganda ellenére is világos, hogy Ukrajna megnyeri ezt a háborút” – érkeznek a reakciók Putyin beszédére

Ukrajna részéről az elnök tanácsadója reagált a bejelentésre, szerinte kiszámítható volt Putyin bejelentése, és azt bizonyítja, hogy nem úgy alakul a háború, ahogy szeretné, de a mozgósítás rendkívül népszerűtlen lesz Oroszországban. Szerinte Putyin igyekszik a Nyugatra hárítani a felelősséget a háború és Oroszország egyre romló gazdasági helyzete miatt.

Ben Wallace, az Egyesült Királyság védelmi minisztere szerint Putyin szerda reggeli bejelentése annak beismerése, hogy ukrajnai terve kudarcot vall. Nyilatkozatában hozzáteszi, Putyin és védelmi minisztere „több tízezer rosszul felszerelt, rosszul vezetett” katonát küldött a halálba.

„Bármilyen fenyegetés és propaganda ellenére is világos tény, hogy Ukrajna megnyeri ezt a háborút”

– mondta Wallace, és hozzátette, hogy a nemzetközi közösség egységes, Oroszország pedig páriává válik.

A kínai külügyminisztérium a háborús feleket sürgette, hogy kezdjenek párbeszédbe. Robert Habeck német alkancellár arról beszélt, hogy ez egy újabb helytelen lépés Oroszország részéről, amit megvitatnak, és egyeztetni fognak a válaszadás módjáról. Petr Fiala cseh miniszterelnök pedig kijelentette, hogy a részleges mozgósítás tovább eszkalálhatja az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborút, és

„újabb bizonyíték arra, hogy Oroszország az egyedüli agresszor”.

Hozzátette, fontos és a „saját érdekünkben is szükséges” folytatni Ukrajna segítését, idézi a SkyNews.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is reagált Putyin mozgósításról szóló beszédére. Azt mondta, Oroszország megpróbálja elpusztítani Ukrajnát, de „mindent megteszünk a szövetségeseinkkel, hogy a NATO még jobban támogassa Ukrajnát abban, hogy meg tudja magát védeni”.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!