Lekéste a budapesti csatlakozást a Bukarestből Bécsbe tartó vonat

2022. szeptember 20. – 14:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kellemetlen meglepetésben volt része a Bukarest és Bécs között közlekedő nemzetközi vonat vasárnapi utasainak: leszállították őket a szerelvényről Budapesten a több mint egy órás késés miatt, számolt be a clubferoviar.ro vasúti hírportál.

A Romániából érkező kocsikat a Keleti pályaudvaron kellett volna a Bécsbe tartó szerelvényhez csatolni, amely azonban nélkülük indult el a jókora késés miatt. A budapesti vasutasok csak annyit kiáltottak a hétfő reggel gyanútlanul ébredező utasoknak, hogy „finish”!

Az utasok érthető módon felháborodtak, hiszen többen vonatcsatlakozást vagy repülőt szerettek volna elérni az osztrák fővárosban. Végül az osztrák állami vasúttársaság Bécsbe tartó szerelvényére szálhattak fel, anélkül, hogy különbözetet fizettek volna.

A clubferoviar.ro szerint a vonat vasárnap 14 órakor indult a bukaresti Északi Pályaudvarról, de hétfő reggel 5:20 helyett 7 előtt nem sokkal ért be Budapestre, miközben a kocsiknak menetrend szerint már 8:21-kor Bécsben kellett volna lenniük. A késés a Bécs-Bukarest járatot is érintette, mert nem volt kocsi, amit visszafelé elindíthattak volna.

Mint kiderült, a vonatnak már a Brassó megyei Predealon 39 perces késése volt, annak ellenére, hogy ezt a vasúti szakaszt nemrég újították fel. A szerelvény újabb értékes perceket veszített Erdélyben, ahol a zajló munkálatok miatt sebességkorlát van érvényben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!