Hatalmas földrengés volt Mexikóban, halálos áldozata is van
Hétfőn délután (magyar idő szerint este), két pusztító földrengés évfordulóján erős földrengés rázta meg Mexikó nyugati részét – jelentette a Reuters. A földmozgás legalább egy ember halálát okozta, épületeket rongált meg, áramszünetet okozott.
A földrengés a csendes-óceáni Manzanillo kikötővárosban okozott halálesetet, amikor egy áruház teteje ráomlott a bent lévő emberekre. A hatóságok több helyről jelentettek károkat a nyugati Michoacán államban, az epicentrum közelében (ami szerencsére Mexikó ritkán lakott részén van). A kórházakból több sérültről is érkezett jelentés.
A Richter-skálán 7,6-es erősségű rengés – ennél erősebb rengés évente csak egy-kettő szokott lenni – a nyugati partvidék közelében, Michoacán és Colima állam határának közelében történt. A rengés viszonylag sekély, a Reuters híre szerint mindössze 15 kilométeres mélységű volt – a potsdami földrengéskutató ennél nagyobb, 20 kilométeres mélységet jelzett –, ez erősítette a földmozgás felszíni hatását.

A fővárosban nem okozott súlyos károkat a mostani földrengés. Claudia Sheinbaum, Mexikóváros polgármestere azt mondta hírügynökségnek, hogy eddig nem érkezett jelentés nagyobb károkról a rengés után. A földrengés ugyanazon a napon rázta meg Mexikót, amelyen 1985-ben és 2017-ben pusztító rengések voltak az országban.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!