Lemondott a svéd miniszterelnök

2022. szeptember 15. – 08:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bejelentette lemondását szerda este Magdalena Andersson, Svédország szociáldemokrata miniszterelnöke, miután az előző heti választásokon a jobboldali pártszövetség szerezte meg a parlamenti többséget – írja az MTI.

Frissítés 14:10

Csütörtök délelőtt a kormányfő formálisan is tájékoztatta távozásáról Andreas Norlén házelnököt, aki elfogadta a lemondását. Andersson ügyvivő miniszterelnökként hivatalban marad, amíg az új kormány létre nem jön Svédországban, írja az MTI.

A házelnök közölte, hogy jövő héten megkezdi az egyeztetést a parlamentbe jutott pártokkal. Az Aftonbladet című svéd lap értesülése szerint a konzervatív-jobboldali pártok csütörtökön már meg is kezdték az egyeztetést azzal a céllal, hogy tíz napon belül megegyezésre jussanak a közös kormányalakítás alapjairól.

Korábban írtuk:

Hétfőn számoltunk be arról, hogy bár végleges eredmények még nincsenek, az előzetes szavazati arányok a svéd konzervatív jobboldali pártok győzelmét jelzik a Magdalena Andersson kormányfő vezette baloldali pártszövetség felett.

Hivatalos eredmény csak a hét végére várható, de Andersson már elismerte a vereséget, és lemondott miniszterelnöki posztjáról.

„A választás előzetes eredménye elég világos ahhoz, hogy levonjuk a megfelelő következtetéseket, az a legfontosabb, hogy mielőbb felálljon Svédország új kormánya, ezért a holnapi nap folyamán kérni fogom a házelnököt, hogy mentsen fel tisztségemből” – mondta szerda esti sajtótájékoztatóján a svéd kormányfő.

Az 55 éves Magdalena Andersson 2021. november végén lépett hivatalba az ország történelmének első női miniszterelnökeként.

A jobboldal miniszterelnök-jelöltje Ulf Kristersson, a Mérsékelt Párt vezetője.

„Elkezdem most a munkát az új kormány megalakítása érdekében, amely képes lesz megoldani a dolgokat, amely egész Svédország és minden állampolgár kormánya lesz” – szögezte le Kristersson.

A jobbközép Mérsékelt Párt, a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) és a Liberálisok korábban egy képviselői hellyel vezettek a vasárnapi választásokon, de a legújabb eredmények szerint várhatóan 176 képviselői helyük lesz a 349 fős svéd parlamentben. A baloldali pártszövetség 173 képviselői helyre számíthat.

A svéd választás során felszínre törő problémákról, valamint a politikai erőtérbe bekerülő populista és szélsőjobboldali pártok térnyeréséről korábban ebben a cikkben írtunk részletesen.

Ez az anyag eredetileg a Telexen jelent meg. Itt érhető el.