Kaczyński: Lengyelország 1,3 ezermilliárdnyi eurós háborús jóvátételt fog követelni Németországtól

2022. szeptember 1. – 17:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyelország háborús jóvátételt fog követelni Németországtól – jelentette be Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke csütörtökön Varsóban a háború alatt elszenvedett lengyel veszteségekről szóló jelentés ismertetésekor. Az MTI összefoglalója szerint Lengyelország nagyjából 6,2 ezermilliárd zlotyit fog követelni Németországtól, ami nagyjából 1,3 ezermilliárd eurónak felel meg.

A jelentést a 2017 szeptembere óta működő lengyel parlamenti munkacsoport készítette. Kaczynski a terjedelmes dokumentumnak a varsói Királyi Várban szervezett bemutatóján kijelentette: a második világháború kitörésének 83. évfordulója „az arról szóló döntés napja is, hogy nemzetközi színtérre vigyük az ügyet (...), és kártérítést kapjunk azért, amit Németország tett 1939 és 1945 között”. Állítása szerint a német támadás következtében elszenvedett lengyel károkat „konzervatív”, visszafogott módszert alkalmazva becsülték meg.

Az összeg jelentős részét a több mint 5,2 millió lengyel állampolgár haláláért járó kárpótlás adja ki – mondta el Kaczynski, hozzáfűzve: nem vették figyelembe az oroszok által a háború során kioltott „legalább több százezer” emberéletet. Megjegyezte: az áldozatok jelentős részét képezik a zsidó származású lengyel állampolgárok, a jelentés készítésekor viszont „határozottan elvetették az etnikai szempontokat”.

Felidézte: több állam különféle összegű jóvátételt kapott Németországtól, Lengyelország viszont nem. A kárpótlás megszerzése „hosszú és nehéz folyamat” lehet – tette hozzá.

„Már hallottam egy nagyon fontos német politikustól, hogy ebbe semmilyen német kormány nem egyezik bele” – utalt Kaczynski Berlinnek a kárpótlás ügyében már korábban megfogalmazott álláspontjára, mely szerint az ügyet megállapodással már rendezték.

Fotó: Kacper Pempel /Reuters
Fotó: Kacper Pempel /Reuters

Kaczynski a kárpótlás ügyében tervezett lengyel lépések egyik okának azt nevezte, hogy a lengyelekkel szembeni háborús bűnök „nem váltak a német köztudat részévé, az elit bizonyos köreit kivéve”. Amennyiben „meg akarjuk óvni államunkat és nemzetünket az olyan eseményektől, mint amilyenek 1939-1945 között történtek, törekednünk kell a német nemzet tudatának valóban mélységes átalakítására” – fogalmazott a pártelnök.

A rendezvényen szintén felszólaló Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök úgy ítélte meg: a második világháborúért a felelősség az egész német társadalmat terheli. „Háborús károknak tekintjük a veszteségeket, de Lengyelországban egyszerű németek, német családok követtek el óriási méretű rablást (...), a német állam pedig rendszerszerű fosztogatást végzett” – jelentette ki.

A miniszterelnök szerint a parlamenti dokumentum esélyt jelent a jövőbeli lengyel-német kapcsolatok számára, „amennyiben a németek megértik ennek mély politikai, anyagi, metafizikai és emberi értelmét”.

Az egykori NDK és a volt Szovjetunió közötti 1953-es megállapodás nyomán az akkori kommunista Lengyel Népköztársaság kormánya nyilatkozatban mondott le a szovjet blokknak járó német jóvátétel neki ítélt részéről. Az új lengyel jelentés készítői szerint a Szovjetunió nyomására tett lengyel nyilatkozat jogilag érvénytelen.

A jelentést készítő munkacsoport vezetője, Arkadiusz Mularczyk képviselő közölte: megközelítőleg 4,3 ezermilliárd zlotyra becsülik a halálos áldozatok után járó kárpótlást. Aláhúzta: ez a kioltott emberéletnek a GDP-veszteségen alapuló, „a szenvedést, a szétvert családokat, illetve a pszichés sérelmeket mellőző, csupán gazdasági értékbecslése”. Az anyagi károkat 797,4 milliárd zloty, a kulturális javak (múzeumok, műtárgyak, műemlékek) veszteségeit pedig 19,3 milliárd zloty összegben jelölték meg a jelentésben.

Mularczyk szerint a nemzetközi közösségnek meg kell ismernie Lengyelország valódi háborús veszteségeit, a német és lengyel kormánynak pedig kétoldalú szerződésben kellene rendezniük a német háborús tevékenység következményeit.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!