Hat víz alatti drónt kapnak az ukránok aknamentesítésre

2022. augusztus 27. – 19:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Királyság hat víz alatti drónt ad az ukránoknak, valamint kiképzi azok kezelőszemélyzetét is. A drónok az aknamentesítést segítik majd, érzékelőik segítségével ugyanis képesek felderíteni, lokalizálni és beazonosítani az aknákat, hogy az ukrán haditengerészet megsemmisíthesse azokat, írja a brit védelmi minisztérium Twitteren.

A hat drónból hármat az Egyesült Királyság készleteiből biztosítanak, további hármat pedig újonnan vásárolnak. A könnyű szerkezetet sekély part menti környezetben való használatra tervezték, de akár 100 méteres mélységben is hatékonyan működnek. Az ukrán haditengerészet több tucatnyi tagját fogják megtanítani a drónok használatára az elkövetkező hónapokban, az első csoport már el is kezdte a kiképzést, írja közleményében a minisztérium.

Oroszország az ukrán mezőgazdaság tönkretételével és az ország fekete-tengeri kikötőinek blokádjával fegyverként használja az élelmiszerhiányt, ami az élelmiszerárak emelkedésével végzetes következményekkel jár a világ szegényebb régióban.

Az ENSZ júliusi, az élelmiszerexport engedélyezéséről szóló megállapodása óta ugyan negyvennél is több gabonaszállító hajó már elhagyta Ukrajnát, de az exportot továbbra is akadályozzák az oroszok által Ukrajna partjai mentén elhelyezett tengeri aknák. Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, hogy már 44 hajó indult el tizenöt országba, a cél pedig az, hogy elérjék havonta a hárommillió tonna gabona kivitelét.

Az orosz-török-ukrán gabonamegállapodásról, és annak várható következményeiről itt írtunk részletesen.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!