„Csak az igen az igen.” A szexuális beleegyezésről szóló törvényt fogadtak el Spanyolországban

2022. augusztus 26. – 17:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Spanyolország parlamentje csütörtökön elfogadta annak a törvénynek a végleges változatát, amely minden kifejezett beleegyezés nélküli szexuális aktust nemi erőszaknak tekint, számolt be az Agerpres. A kormány még 2018-ban kezdte meg a jogszabály kidolgozását, egy csoportos nemi erőszak eset után, amely országszerte nagy felháborodást váltott ki.

„Országunk végre a törvénykezésében rögzíti a kölcsönös beleegyezést, mint a szexuális kapcsolat alapelemét. A nőknek többé nem kell majd bizonyítaniuk, hogy egy támadás során fizikai erőszakot vagy megfélemlítést alkalmaztak ahhoz, hogy azt szexuális agresszióként ismerjék el” – mondta el Irene Montero spanyol esélyegyenlőségi miniszter a „csak az igen az igen” néven is ismert törvényről.

A baloldali spanyol kormány közlése szerint a törvényt az Európa Tanács a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak elleni isztambuli egyezménye ihlette, amelyet eddig hat EU-tagállamban (Bulgária, Csehország, Magyarország, Litvánia, Lettország és Szlovákia) még mindig nem ratifikálták. Egy hasonló törvény létezik ugyanakkor Svédországban is, ahol a bevezetése óta megnőtt a nemi erőszak miatt elítéltek száma.

Az egyértelmű beleegyezés szükségessége annak érdekében, hogy egy szexuális aktust ne tekintsék nemi erőszaknak, egyelőre inkább kivételnek számít Európában, de az Európai Bizottság márciusban benyújtott egy irányelvtervezetet, amelynek célja a nemi erőszak definíciójának egységesítése az EU mind a 27 tagállamában. Ennek értelemben bármilyen „nem beleegyezésen alapuló” szexuális kapcsolat esetében megállapíthatják a bűncselekmény tényét, anélkül, hogy az áldozatnak bizonyítania kellene az erőszakkal való fenyegetést vagy annak alkalmazását.

A szakminiszter a törvény elfogadását egy 2016-ban történt csoportos nemi erőszak esettel, az úgynevezett „Farkasfalka-üggyel” is indokolta, amelyben 5 férfit ítéltek 15 év börtönre, amiért egy pamplonai bikafuttatáson megerőszakoltak egy 18 éves lányt.

A bíróság először még elfogadta az érvet, miszerint a férfiak által rögzített videók – amelyeken a részeg nő mozgásképtelen és be van csukva a szeme – azt igazolják, hogy a nő beleegyezett, holott csak félelemében nem mert tiltakozni. A hatalmas közfelháborodás és utcai tiltakozáshullám után azonban a vádat nemi erőszakra változtatták és a büntetéseket megemelték. A Farkasfalka-ügy Spanyolország #metoo mozgalmának egyik kiváltójává vált.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!