Elaludhattak az Ethiopian Airlines pilótái, túlrepülték a célállomást

2022. augusztus 20. – 09:36

frissítve

Elaludhattak az Ethiopian Airlines pilótái, túlrepülték a célállomást
Az Ethiopian Airlines egyik gépeFotó. Arsene Mpiana/ AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szudán fővárosából, Kartúmból Etiópia fővárosába, Addisz-Abebába repült az Ethiopian Airlines Boeing 737-800-as gépe hétfőn, amikor a gépet irányító két pilóta valószínűleg elaludt, ezért túlrepültek a célállomáson, írja az esetről a CNN. A gép 37 ezer láb magasan, utazómagasságban repült robotpilótával az addis-abebai repülőtér felett is, ahelyett, hogy landolt volna. A földi egység, a repülésirányítók többször is próbáltak kapcsolatba lépni a pilótákkal, sikertelenül.

A pilóták csak akkor riadtak fel, amikor bekapcsolt a riasztás amiatt, hogy túlhaladtak a célállomáson. A gépet 25 perccel később tették le az eredeti kifutópályán. Az Ethiopian Airlines azt írta, hogy az ET343-as járat kommunikációja átmenetileg megszakadt az addisz-abebai légi irányítással. Miután a kommunikáció helyreállt, a gép sikeresen földet ért. Az ügyet kivizsgálják, a pilótákat addig felfüggesztették. Közölték, hogy további módosítások is várhatók a jelenlegi szabályokhoz képest annak érdekében, hogy utasaik számára a lehető legbiztonságosabb legyen velük a repülés.

Nemrég komoly dilemmákat vetett fel egy, a Wizz Air-vezérigazgató beszédéből kiszivárgott részlet, amit a munkavállalókhoz intézett, Váradi József ugyanis azt mondta, hogyha valaki fáradt, dolgozzon csak kitartóbban. A pilótákat tömörítő európai szervezet European Cockpit Association szerint ez felveti annak a lehetőségét, hogy a Wizz Airnél nem figyelnek eléggé a biztonságra, de ezt a Wizz Air cáfolta, amikor azt mondta, a beszédet nem a pilótáknak vagy a légiutaskísérőknek szánták.

A pilóták túlterheltsége komoly téma a repülésbiztonságban, az elmúlt évtizedekben több halálos repülőgép-baleset is történt emiatt.



A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!