Közel 40 menekült egy hónapon keresztül rostokolhatott egy név nélküli szigeten a görög-török határon
Az Evros folyó egy névtelen kis szigetén 38 fős menekültekből álló csoportra találtak rá a török-görög határ mentén hétfőn – számolt be az esetről a BBC.
A huszonkét férfiből, kilenc nőből és hét gyermekből álló csoport valószínűleg már július közepén rekedt a határon, de csak hétfőn találtak rájuk. Mivel kezdetekben nem volt egyértelmű, hogy melyik ország felségterületéhez tartozik a név nélküli tartott terület, némi adok-kapok után végül Görögországba szállították őket, mindannak ellenére, hogy a görög hatóságok szerint a szíriai menekültek török felségterületen tartózkodtak.
Érdekes fejleménye az ügynek még, hogy a görög menekültügyi miniszter szerint a csoport tagjai mind „nagyon jó állapotban” vannak, köztük egy terhes nő is volt, őt elővigyázatosságból kórházba szállították.
A BBC beszámolójában azonban arról olvasni, hogy az emberi jogi aktivisták szerint szó sincs arról, hogy „jól lennének”, hiszen tudomásuk szerint legalább egy gyermek meghalt a Lavara városához közel eső szigeten, a görög rendőrség azonban nem erősítette meg ezt az információt.
A menekültválság egyik érzékeny pontja, hogy a görög hatóságok miként bánnak azokkal a menekültekkel, akik Törökországból a tengeren keresztül próbálnak Európába jutni. Ez a határszakasz az EU-n belül is heves vitákat szült, miután egy tisztviselő azt állította, hogy Görögország megsérti az alapvető emberi jogokat.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!