Közel 20 ezer menekült érkezett Magyarországra Ukrajnából
Az ukrán-magyar határszakaszon 8067 ember lépett be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 11 344-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – írja az MTI az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnapi tájékoztatása alapján. Az ukrajnai háború elől menekülve vonattal 420-an érkeztek Budapestre, köztük 139 gyermek van. A rendőrség 470 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás