Stratégiailag fontos hidak helyreállításával küzd az orosz haderő, legalábbis erről számol be a brit védelmi minisztérium. Információik szerint a súlyosan megrongálódott Antonovszkij hídon csak néhány, felületes javítást tudtak végrehajtani, így a híd szerkezetileg továbbra is gyenge maradt.
A múlt héten egy Herszon melletti vasúti híd is tovább rongálódott. Itt Oroszország már július vége óta egy pontonkompot használ fő katonai utánpótlási útvonalaként. Emellett augusztus 10-én, ukrán precíziós csapások valószínűleg használhatatlanná tették a nehéz katonai járművek számára a Dnyipro folyó felett átívelő hidat.
Hozzáteszik, ha Oroszországnak még sikerül is jelentősebb javításokat végeznie a hidakon, akkor is jelentős sebezhetőség marad számukra a sok megrongálódott átkelő. A nyugati parton már így is több ezer orosz katona szárazföldi utánpótlása függ mindössze két pontonkomptól.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás